Hat évtizedes színházi pályafutás után visszavonul Pásztor Erzsi. A hamarosan 90. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas színésznő a TV2 Aktív című műsorában beszélt arról, hogy egészségi állapota és bizonytalanná vált mozgása miatt fizikailag már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, amelyet elvár magától.
Pásztor Erzsi az elmúlt időszakban több mint harminc kilogrammot fogyott, daganatos betegséggel küzdött, és több műtéten is átesett. Nemrég egy négyórás, életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. Bár továbbra is rendszeres kezelésekre jár, elmondása szerint már sokkal jobban érzi magát. Gyógyulásáért külön köszönetet mondott a Honvédkórház dolgozóinak és az őt operáló sebésznek.
„Vége, én befejeztem, mert fizikálisan nem tudom produkálni azt, amit szeretnék. 90 évesen mondjuk játszhatnék, mert az agyam bírja. Anno, mikor a főiskolát elvégeztem, Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm, és mindenkinek adott egy útravalót. Nekem azt mondta: te addig leszel a színpadon, amíg a fejed és a lábad bírja! A lábam már kidőlt, a fejem viszont még jó”
– nyilatkozta a színművész.