A Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a huszonhárom éves Tata Razmadze grúz szoprán húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Margarita Guscsa orosz szoprán lesz. A többiek betűrendben követik egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről.
A rendezvény élő fordulói augusztus 31. és szeptember 6. között zajlanak; az elődöntő, a középdöntő és a döntő a Zeneakadémián, míg a gála az Operaházban és online tekinthető meg. A Zeneakadémia Solti termében hétfőtől szerdáig tartó hat elődöntőre és a csütörtöki két középdöntőre a belépés ingyenes, regisztrációt nem igényel. Ezekben a fordulókban zongorakísérettel állnak pódiumra a versenyzők.
Jegyek még elérhetők a nagyteremben tartandó szombati döntőre, valamint az azt követő eredményhirdetésre és díjátadóra, továbbá a vasárnapi, operaházi gálára, amelyen átadják a verseny különdíjait is. E két eseményen a Magyar Állami Operaház zenekarával és Szennai Kálmán vezényletével lépnek fel a fiatal tehetségek.
Az élő internetes közvetítésnek köszönhetően a világ számos pontjáról követhetik a versenyt az érdeklődők – közölte a Zeneakadémia.
A helyezéseken kívül számos különdíjat, köztük fellépési lehetőségeket is kiosztanak majd. A Marton Éva-különdíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával az a versenyző veheti át, akinek a versenyen nyújtott teljesítményét a művésznő külön díjazza.
A 2026-os versenyre minden korábbinál több, 265 érvényes jelentkezés érkezett a világ számos tájáról. A Marton Éva vezette előzsűri a beküldött videófelvételek alapján 105 fiatal tehetséget választott ki, köztük hét magyart. A verseny kezdetén nyolcvanan jelentek meg, ennyien indulnak az elődöntőkön.
A nemzetközi zsűri elnöke Marton Éva, tagja Miguel Lerín spanyol művészeti menedzser; Peter Mario Katona, a londoni Királyi Operaház casting direktora; Anatoli Goussev ukrajnai születésű, Olaszországban élő és dolgozó tenor, énekmester; Vittorio Terranova olasz tenor; Dmitrij Vdovin, a Bolsoj Színház ifjúsági operaprogramjának igazgatója; Meláth Andrea mezzoszoprán, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője; valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Új tagként csatlakozik a zsűrihez Deniz Uzun török-német mezzoszoprán, a 2021-es, negyedik megmérettetés Marton Éva-különdíjasa.
A Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt 2014 óta kétévente szervezi meg a Zeneakadémia, az esemény 2019 óta a rangos Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségének (WFIMC, World Federation of International Music Competitions) tagja. További részletek a https://martoncompetition.hu/ portálon találhatók - olvasható a közleményben.