Vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Ben Jones, a Hazárd megye lordjai című klasszikus tévésorozat sztárja – írja a femina.hu.
A sorozatban Ben Jones alakította Cooter Davenportot, valamint két cikluson át az Egyesült Államok Képviselőházának is tagja volt. Felesége megtörten búcsúzott a 84 éves színésztől közösségi oldalán:
„Ma elveszítettem életem szerelmét. Ben súlyos szívroham következtében hunyt el” – írta az özvegy, Alma Viator. „Otthon pihent kedvenc foteljében, és arra várt, hogy kezdődjön a meccs, amelyen a Braves elveri a Yankees csapatát. Ben csodálatos, gazdag és tartalmas életet élt. Rengetegen szerették, és ő is sokakat szeretett. Hiányozni fog. Nagyon-nagyon szerettem” – tette hozzá.
Ben Jones neve főként a már említett sorozatból, a Hazárd megye lordjaiból lehet ismert az itthoni közönség számára is, melynek mind a hét évadában szerepelt, de más tévés alkotásokban és filmekben is vállalt szerepet. Ilyen volt többek között a Smokey és a Bandita, a Moonrunners vagy az As the World Turns.
Képviselőjelöltként 1988-ban indult Georgia állam negyedik választókerületében, és győzött. 1990-ben újraválasztották, ám négy évvel később alulmaradt Newt Gingrichcsel szemben.
Sorozatbéli kollégája, a Luke Duke-ot játszó Tom Wopat is megemlékezett Ben Jonesról: „A Hazárd megye lordjai stábja ma újabb meghatározó tagját veszítette el. Ben Jones nagyszerű barát volt, és elszánt szószólója mindannak a jónak, amit a szórakoztatóipar nyújthat.”