A biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő jövő évadra meghirdetett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, mert úgy látja: a tervezett együttműködés több kollégájukban bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat.
Vadász Dániel szombaton a színház honlapján azt írta: "az elmúlt napokban a színházi szakma képviselőitől a közösségi médiában megjelent nyilatkozatok, valamint több társulati tagunkkal történt egyeztetés után a mai napon a jövő évadra meghirdetett Primadonnák produkciót felfüggesztem a műsorból, annak további sorsáról június 30-ig végleges döntést fogok hozni".
Kiemelte: első a biztonságos munkakörnyezet, a produkció csak akkor valósulhat meg, ha ez aggályoktól mentesen biztosítható.
"A Csokonai Nemzeti Színház vezetősége elkötelezett a biztonságos, egymás méltóságát maradéktalanul tiszteletben tartó, a bántalmazástól, elfogadhatatlan viselkedéstől mentes, támogató munkakörnyezet biztosítása mellett. Intézményünk etikai kódexe és alapelvei minden munkatársunkra és alkotónkra egyformán és kötelező jelleggel érvényesek, melyeknek alapja az emberi méltóság mindenkori tiszteletben tartása" - fogalmazott az igazgató.
Arról, milyen indokok vezettek ahhoz, hogy felkérte Eszenyi Enikőt rendezni, most mégis felfüggeszti a produkciót, Vadász Dániel utalt arra: a korábbi években az ő vezetői munkájával kapcsolatban a "nyilvánosságban és a szakmán belül is súlyos aggályok merültek fel, a munkahelyi bántalmazások kapcsán vizsgálat folyt".
"Nyilvánvaló kiváló szakmai érdemei mellett azért kértem fel rendezőként, mert a szakmában az a gyakorlat alakult ki, hogy Eszenyi Enikő játszhat és rendezhet, hiszen az utóbbi években rendezett Szolnokon, Kecskeméten, Kolozsváron, a Prágai Nemzeti Színházban, a Szlovák Nemzeti Színházban és további színházakban is. A helyzetet úgy értelmeztem, hogy a szakmai közösség, valamint a szélesebb közvélemény elfogadta a rendező művészi közreműködéseit. Ez a feltételezésem hibás volt, hiszen ma ebben érezhetően nincs nyugalom a színházi világban és a közéletben" - tette hozzá.
Kiemelte: egyetért azzal, hogy "a teljes nyugalmat csak a tiszta, őszinte kommunikáció, a szembenézés, a bántalmazó viselkedéstől történő teljes elhatárolódás és a bocsánatkérés hozhatja meg".
Az igazgató azt írta, az elmúlt napokban több kollégájukkal történt egyeztetés során mára világossá vált számára, hogy a tervezett együttműködés többekben bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat. Ezért úgy döntött, hogy a végső döntés előtt szakember bevonásával kikéri a társulat véleményét, és azonnal szakmai és etikai állásfoglalást kér több meghatározó szervezettől: a Magyar Színházi Társaságtól, a Magyar Teátrumi Társaságtól és a Biztonságos Terek Alapítványtól.
"Amennyiben a kérdésben június 30-ig nem születik megnyugtató megoldás, a Primadonnák című produkciót kiveszem a 2026/27-es évad műsortervéből" - közölte Vadász Dániel.
Eszenyi Enikőnek hat évvel ezelőtt, 2020 tavaszán, az igazgatóválasztás előtt kellett távoznia a Vígszínház éléről, miután többen azzal álltak elő, hogy Eszenyi mérgező munkahelyi légkört tartott fenn: verbális agresszióról, megaláztatásokról és zaklatásokról beszéltek a színházi dolgozók.