A cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében teltház előtt mutatták be a hivatalos versenyprogramban az Oscar-, Golden Globe, BAFTA-díjas Saul fiát jegyző magyar rendező negyedik nagyjátékfilmjét, amely 21 művel verseng az Arany Pálmáért.
A rendező visszatérő vendége a világ lgejelentősebb fesztiváljának, miután első filmjét, a Saul fiát is itt mutatták be 2015-ben, amely akkor elnyerte a zsűri Nagydíját.
A Moulin az idei program egyik leginkább várt alkotása volt, miután a történelmi dráma a franciák egyik nemzeti hősének, a második világháború alatti francia ellenállás jelképének, egyik vezetőjének és vértanújának, Jean Moulinnek utolsó napjait követi nyomon.
A címszerepet a népszerű francia színész, Gilles Lellouche alakítja a német Lars Eidinger oldalán (Klaus Barbie szerepében).
A cannes-i fesztivál hagyományainak megfelelően a világpremier előtt a Moulin alkotógárdája fotósok sorfala előtt vonult fel a vörös szőnyegen, ahol Iris Knobloch, a fesztivál elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató köszöntötte őket. A teremben a már helyüket elfoglaló nézők állva köszöntötték a művészeket, a vetítés végén hosszú perceken át tapsolva, állva ünnepelték őket, akik szintén felállva köszönték meg a meleg fogadtatást.
„Tiszta szívből köszönöm, hogy eljöttek és ünneplik ezt a filmet. Köszönjük a cannes-i fesztiválnak a meghívást. Nagy büszkeség és felelősség Jean Moulinről filmet készíteni, mindannyian érezzük ennek a pillanatnak a súlyát, és most mindannyian Jean Moulinre gondolunk” – mondta Nemes László rövid köszöntőjében franciául. Hozzátette: „Köszönöm a fantasztikus stábnak és a csodálatos színészeknek, hogy részt vettek ebben a filmben. Nagyon boldog és rendkívülien büszke vagyok, hogy ma itt lehetek”.
A Moulin francia producere Alain Goldman és forgatókönvírója, Olivier Demangel nem egy klasszikus önéletrajzi filmet tervezett Jean Moulinről, hanem elsősorban a hazáját szolgáló humanista, értékelvű ember és a náci megszállók konfrontálódása, és a tágabb értelemben vett ellenállás fogalma érdekelte őket.
A rendezésre egyből és kizárólag Nemes Lászlót kérte fel a producer,
mert szerinte ő „a Saul fiával bebizonyította, hogy teljes mértékben képes megmutatni a szenvedést anélkül, hogy patetikussá vagy perverzzé válna, miközben hihetetlenül hatásos a vizuális és hangi megformálásban. Nem véletlenül kapta meg a legjobb idegennyelvű filnek járó Oscar-díjat. A Saul fia óta kerestem vele valamilyen formában az együttműködés lehetőségét” – mondta a producer a Le Film Francais című francia szaklapban vasárnap megejelent interjúban.
Az egykori prefektust, Jean Moulint baloldali eszméi miatt a náci Németországgal kollaboráló franciaországi vichyi kormány elbocsátotta. Moulin ezután csatlakozott az ellenálláshoz, és 1941-ben sikerült Londonba szöknie, ahol az emigráns francia kormányt vezető Charles de Gaulle tábornok a különböző ellenállási mozgalmak egységesítésével bízta meg.
A film története 1943 márciusában kezdődik, amikor is Moulin ejtőernyővel ugrott le a megszállt Franciaországba, ahol megalakította az Ellenállás Nemzeti Tanácsát, de nem sokkal később elárulták, s a Gestapo rajtaütéssel letartóztatta a szervezet Lyonban tanácskozó nyolc vezetőjét.
Moulint maga Klaus Barbie, a lyoni hóhér néven elhíresült helyi Gestapo-főnök vallatta és kínozta, de ő nem árult el semmit és senkit.
Ezután Németországba akarták vinni további vallatásra, de Moulin a vonaton, Metz közelében meghalt. Barbie azt állította, hogy öngyilkos lett, de valószínűbb, hogy az elszenvedett bántalmazásokba halt bele.
Moulin elszántsága és hallgatása új erőt adott a francia ellenállásnak. A mártír a hazafiság és az önfeláldozás jelképe lett, földi maradványai a francia történelem nagyjainak végső nyughelyén, a Panthéonban nyugszanak, nevét számtalan utca, iskola, Párizsban villamosmegálló viseli, életét múzeum mutatja be.
A film forgatása 2025 szeptemberében kezdődött Franciaországban, majd az év végén Budapesten folytatódott Kemény Ildikó vezetésével a Pioneer Pictures gyártásában. Az utómunka az NFI Filmlaborban készült. A 35 mm-es filmre Erdély Mátyás operatőri munkájával forgatott alkotás negatív film hívása, fényelése, valamint a pozitív kópiák az NFI Filmlabor csapata által kifejlesztett innovatív bleach bypass eljárással készültek. Kovács László senior colorist és csapata több mint fél évig dolgozott a filmen.
A Sovák Viktória vezette NFI Filmlabor az elmúlt években több világraszóló filmsikerhez járult hozzá különleges eljárások alkalmazásával, köztük volt a Szegény párák, A brutalista, a Maria és a Csendes barát című filmek.
A 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál május 12-én kezdődött, a Park Csanuk dél-koreai filmrendező által vezetett nemzetközi zsűri a május 23-i záróünnepségen nyújtja majd át a díjakat.
(Nyitóképünk: Nemes Jeles László rendezõ (b4) az alkotókkal közösen a Moulin címû filmjük bemutatóján a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2026. május 17-én.)