Öt darab, XII. századi kódextöredéket fedezett fel egy könyv gerincén Leitgéb Mária, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék könyvtárának munkatársa. A töredékek Szent Ambrus milánói püspök evangéliummagyarázatának a részletei. Az 1818-ban megjelent, Martin Pierre Gauthier (1790–1855) francia építész által írt Les plus beaux édifices de la ville de Genes et de ses environs című mű második kötetének gerinckötése részben levált, így kerültek napvilágra a kódextöredék-csíkok.
Leitgéb Mária az InfoRádióban elmondta: éppen a szokásos, mindennapi könyvtári rendezkedést végezte a BME említett muzeális gyűjteményében, amikor rálelt a pergamendarabokra. Az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék könyvtárában jellemzően XIX-XX. századi könyvek találhatók, de a XXI. századból is vannak művek, kötetek. Martin Pierre Gauthier könyvének gerincén felül és alul néhány centiméteren, míg a nagyobbik részen félig vált le az eredeti kötés, így gyakorlatilag ki lehetett hajtani. Ahogy Leitgéb Mária alaposabban megnézte a gerinckötést, feltűnt neki, hogy gyanús, sajátos kinézetű és tapintású pergamenek kerültek elé. Mint fogalmazott, a könyvtári képzéseken a régi könyvekkel foglalkozó oktatók gyakran elmondják a hallgatóknak, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy bármelyik mai könyvtárban ilyen pergamendarabot találhatnak, de azért felkészítik az ilyen esetekre is a tanulókat.
A pergamendarabok már első látásra is nagyon szokatlanok és furcsák voltak Leitgéb Máriának, ezért szakértőket keresett meg, akik megerősítették, hogy XII. századi kódextöredékekről van szó. A pergameneken Szent Ambrus milánói püspöknek Szent Lukács evangéliumához fűzött magyarázataiból láthatók részletek. A töredékeken látható írás alapján az egykori pergamenkódex körülbelül 900 évvel ezelőtt készülhetett, az öt csík egy levelet alkotott.
A pergamendarabokat valószínűleg XIX. századi franciaországi könyvkötők ragaszthatták a könyv gerincére, miután széltében és hosszában felvágták.
Az erős pergamen a gerinc védelmét szolgálta a borító alatt.
A következő lépés az lesz, hogy a megtalált töredékeket a szakemberek lefejtik a kötésről, és ez alapján lehetőség nyílhat az eredeti pergamenkódex írástükrének a rekonstruálására, illetve a hozzáértők folytathatnák a töredékek vizsgálatát. Egy modern kritikai kiadás alapján akár a képzeletbeli pergamenfólión való elhelyezésük is megvalósulhat. A cél, hogy a töredékek a leválasztásuk után is a BME-n maradjanak, ehhez megvannak a megfelelő körülmények, a könyvtárban működik páramérő is.
Ha sikerül megvalósítani a terveket, akkor Leitgéb Mária tájékoztatása szerint
a későbbiekben a nagyközönség is megtekintheti a helyszínen a kódextöredékeket.
Hozzátette, hogy a restaurálásnak komoly költségei lesznek. Ettől függetlenül szerinte ez a felfedezés nem a pergamendarabok anyagi értéke miatt különleges és egyedi, hanem azért, mert nem egy nagy muzeális gyűjtemény egyik darabján találták meg, hanem hogy egy tanszéki könyvtár XIX. századi könyvében, ami ebből a szempontból kifejezetten ritkaságnak számít.
A másik különlegessége, hogy a XIX. században nem volt általánosan elterjedt, hogy több száz éves kódexek darabjait könyvkötésre felhasználják, hiszen abban az időszakban a középkori kódexek már önmagukban is értéket képviseltek. Leitgéb Mária kiemelte:
nagyon ritka dolog, hogy ennyire régi kódextöredék kerül elő Magyarországon, még akkor is ha ezek a pergamendarabok Franciaországban kerültek rá erre az őrzőkötetre, és utána hozták Magyarországra.
A HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport kifejezetten a kódextöredékek kutatásával és összegyűjtésével foglalkozik. Két munkatársuk, Sarbak Gábor és Hende Fanni azonosította a töredékeket, és ők állapították meg, hogy Szent Ambrus evangéliummagyarázatai olvashatók rajtuk. A további kutatások miatt lesz szükség a kódextöredék-csíkok lefejtésére.
Leitgéb Mária elmondta: ugyan hivatalos nyilvántartás nincs erről, de a bejegyzések és az állománybélyegzők alapján azt lehet feltételezni, hogy az őrzőkötet az 1880-as években kerülhetett a BME jogelőd tanszékére. Elképzelhető, hogy Wéber Antal építész (1823–1889) tulajdonában volt, majd a Műegyetemre, a Hauszmann Alajos vezette Száraz-, Mű- és Díszépítészettan Tanszékre került, és azóta ott van.
„Ez a könyv szimbolikus példája annak, hogyan kapcsolódhatnak össze olyan egymástól távol eső tudományterületek, mint az építészettörténet és a könyvtártörténet” – jegyezte meg az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Könyvtártudomány programjának hallgatója.