Simone Quilici október 20-án foglalja el a világ egyik legismertebb műemléke igazgatói székét.
Az építész és környezetmérnök az utóbbi hat évben a via Appia régészeti parkját vezette, és határozott elképzelései vannak, min szeretne megváltoztatni a Róma közepén álló Colosseum működésében.
A legfontosabb feladatként azt emelte ki, a Flavius-dinasztia 80-ban felavatott amfiteátruma ne puszta turistalátványosság legyen, hanem nyissa meg kapuit a város lakosai és a kulturális események előtt is.
Elmondta, hogy
a Colosseum tavaly 14 millió látogatót számlált, ami meghaladta a párizsi Louvre és az Eiffel-torony adatait, de szerinte „a rómaiak nem mennek be a Colosseumba”.
Úgy vélte, a tömegturizmus elriasztja azokat, akik nem akarnak órákat sorban állni, vagy nyugodtabb körülmények között akarják megnézni az amfiteátrumot.
A megoldás Simone Quilici szerint az lehet, ha a Colosseumot övező kerítés helyett szabadabb hozzáférést biztosítanak, több belépőkapu megnyitásával, valamint a tervek között szerepel egy új útvonal is, amely a Capitolium-dombjától, a Forum Romanumon át egyenesen a Colosseumba vezeti a látogatókat. Annál is inkább, mivel a Colosseum igazgatója hatáskörébe tartozik a Forum Romanum és a Palatinus-dombon álló császárpaloták alkotta régészeti park is.
Hozzátette, a turisták többsége két napra vagy egy hosszabb hétvégére érkezik Rómába, amibe csak a Colosseum fér bele kevés más látványossággal, így mindenki az amfiteátrumot rohamozza meg, megfeledkezve a város más ókori emlékeiről.
Simone Quilici
a tervek között említette a Colosseum színpadának átalakítását, ami két évet vesz igénybe, és lehetővé teszi gladiátorjátékok, klasszikus és könnyűzenei koncertek rendezését. Elsőként Stinget és Paul McCartneyt akarja meghívni.
Az igazgató bejelentette, hogy minőségi kulturális központtá kívánja átalakítani a Colosseumot, ezért száműzi az amfiteátrum előtt a turistákkal fotózkodó „álgladiátorokat”, akiknek szerinte semmi köze a történelemhez.
A Colosseum az utóbbi években számos korábban nem látogatható részét nyitották meg a turisták előtt: 2021-re zárult a műemlék teljes restaurálása, helyreállították az aréna alatti szinteket, jelenleg pedig a Colosseum előtti tér újrakövezése zajlik. 2023-ban liftet szereltek fel, ami látogathatóvá tette a felsőbb emeleteket is, október 27-én pedig egy új folyosót nyitnak meg, amelyet Commodus császár építtetett magának páholya gyorsabb megközelítése érdekében.