Hosszan tartó betegség után, 73 éves korában meghalt Graham Greene, aki többek közt a Farkasokkal táncoló, a Die Hard – Az élet mindig drága és a Halálsoron című filmben is szerepelt – írja az Index.
A Farkasokkal táncoló című filmben nyújtott alakításáért (a Kicking Bird nevű karaktert játszotta) Oscar-díjra jelölt színész vasárnap délután hunyt el egy torontói kórházban – tájékoztatta ügynöke az ABC Newst. A halál okát nem hozták nyilvánosságra, de köztudott volt róla, hogy az utóbbi időben sokat romlott az egészségi állapota.
Graham Greene-t felesége, lánya és unokája gyászolja. „Erkölcsös, etikus és jellemes ember volt, örökké hiányozni fog” – fogalmazott a színész ügynöke.
Graham Greene 1983-ban debütált a mozivásznon a Running Brave című drámában. Ezt követte az 1985-ös brit történelmi film, a Revolution, de az igazi áttörést a Farkasokkal táncoló hozta meg számára. A kilencvenes években számos sikerfilmben szerepelt, köztük a Thunderheart, a Die Hard – Az élet mindig drága és a Halálsoron című alkotásban. Későbbi munkái között szerepel a Snow Dogs, az Alkonyat – Újhold, a Wind River – Gyilkos nyomon, az Elit játszma, valamint olyan sorozatok, mint az American Gods és a Riverdale. Utolsó bemutatott munkája a Sweet Summer Pow Wow című kanadai romantikus dráma volt, amit Darrell Dennis rendezett, és 2025 elején került a mozikba.
Az Oscar-jelölés mellett Graham Greene 2000-ben Grammy-díjat kapott a Listen to the Storyteller című gyermekeknek szóló hangoskönyvért, továbbá elnyerte a Gemini-díjat, a Canadian Screen Awardot, és jelölték az Independent Spirit Awardra is. 2021-ben csillagot kapott a Kanadai Hírességek Sétányán.