Nyitókép: MTI/Varga György

Új utakon folytatja a Tankcsapda eddigi oszlopos tagja

Infostart
2025. március 6. 11:47
Csütörtök reggel tett bejelentést a népszerű debreceni zenekar.

Sidlovics Gábor, azaz Sidi, a Tankcsapda gitárosa videóban jelentette be Instagram-oldalán, hogy kiválik a zenekarból. Mint elmondta, hosszú gondolkodást követően, január végén hozta meg ezt a nehéz döntést.

„13 év alatt rengeteg minden történt velem itt, és a legtöbb dologra jó szívvel fogok emlékezni ebből. A véleménykülönbségeinktől függetlenül, mindig hálás leszek a Tankcsapdának, hogy ma az lehetek, aki vagyok. Bár biztos sokan vagytok, akik válaszokat szeretnétek – és ez teljesen érthető, én is így lennék –, de arra kérlek Titeket, hogy egyelőre bármilyen nehéz is, és tudom, hogy sokaknak az, most fogadjátok el, hogy nem szeretnénk erről részletesebben beszélni” – fejtette ki a zenész, arra kérve a rajongókat, hogy inkább éljék meg a hátralévő koncerteket együtt, és zenéé, az együtt töltött óráké legyen a főszerep.

Elmondta továbbá, hogy eljön majd az idő, amikor „kifejtősebben”, közhelyek nélkül is beszél a történtekről – írja a haon.hu.

„Bár hosszú út vezetett idáig, a kilépésemig, nem tervezgettem a további jövőmet, hiszen akárhogy is, a Tankcsapda körül forgott az életem. Viszont, ahogy ugrottam egyet a semmibe, ez az ugrás feltöltött tervekkel” – tette hozzá. Megígérte azonban, hogy nem fog eltűnni, ezután is zenél majd és még más dolgokban is tervezi kipróbálni magát.

A május 2-i „Budapest Park”-os koncert lesz az utolsó, ahol a Lukács–Fejes–Sidi trió fog együtt zenélni.