Nyitókép: Tibrina Hobson/Getty Images

Meghalt Ron Ely, a klasszikus tévés Tarzan

Infostart
2024. október 24. 15:48
A színész még szeptember végén hunyt el Los Alamos-i otthonában, lánya azonban csak most hozta nyilvánosságra a hírt.

86 éves korában elhunyt Ron Ely amerikai színész, aki leginkább Tarzan szerepéről ismert az 1960-as évek azonos című televíziós sorozatából - írja a BBC híradása nyomán az Index.

Lánya, Kirsten Casale Ely Instagram-posztjában azt írta: "A világ elvesztette az egyik legnagyobb embert, akit valaha ismert - és én is elvesztettem az apámat."

A Tarzan sorozatot eredetileg az NBC tévécsatorna sugározta 1966 és 1968 között. Készítése közben a színésznek több csontja is eltört kaszkadőrmutatványok közben, sőt, állatok is támadtak rá. Az 1980-as években más sikeres televíziós műsorokban is szerepelt, többek között a The Love Boat vígjátékban, valamint a Wonder Woman című filmben Lynda Carter címszereplő mellett. 2001-ben vonult vissza a színészettől és írni kezdett, két krimit is kiadott. Később rövid időre visszatért a színészethez az Expecting Amish című 2014-es filmben.

Az 1980-as évek elején a Miss America szépségverseny házigazdájaként is ismert volt, ahol megismerkedett feleségével, Valerie-vel. A párnak három gyermeke született.

Ron Ely szeptember 29-én halt meg Los Alamos-i otthonában, Kaliforniában. Lánya szerdán jelentette be a halálhírét Instagram-posztban: "Az apám olyan valaki volt, akit az emberek hősnek neveztek. Színész, író, edző, mentor, családapa és vezető volt. (...) Számomra ő volt a legnagyobb".