Nyitókép: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz

Budapestre látogat az illuzionisták vérbeli fenegyereke

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2024. március 24. 13:58
Eric Lee francia mágus először lép fel a magyar fővárosban és lenyűgöző, lélegzetelállító produkciókat ígér a közönségnek. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy óriási az érdeklődés a látványshow iránt, és mint minden más előadásuk esetében, ezúttal is telt ház lesz.

Március 29. és 31. között négy alkalommal lesz látható Eric Lee francia illuzionista műsora a Fővárosi Nagycirkuszban. A világ egyik legjobb és leghíresebb mágusa először látogat el Budapestre. Extremitás, izgalom és boszorkányság jellemzi valamennyi produkcióját – olvasható a Fővárosi Nagycirkusz honlapján.

Eric Lee egyedülálló show-műsorában látható lesz többek közt elképesztő tempójú gyorsöltözés, levitáció, repülő zongora, hatalmas középkori inga, két ember magas fúrógép és egy sebesen pörgő dupla körfűrész is. Ozmózis című számában átmegy majd egy üvegfalon, majd a közönség szemtanúja lehet annak is,

hogyan próbál meg kiszabadulni egy vízzel teli, leláncolt akváriumból,

végül pedig az illuzionista beviszi baldachinos ágyába a nézőket, akik megleshetik, milyen egy varázsló különös nászéjszakája.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a jövő heti előadásokkal kapcsolatban azt mondta az InfoRádióban, hogy időről időre különlegességekkel szeretnék meglepni a közönséget, és ennek szellemében hívták meg Magyarországra a francia világsztárt. Fekete Péter örül és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Eric Lee végre Budapesten is bemutatja lenyűgöző trükkjeit.

Elárult egy kulisszatitkot is: a Fővárosi Nagycirkuszban éppen véget értek a tavaszi műsorok, jelenleg pedig a nyári előadások próbaidőszaka van. Fekete Péter szerint egyszerűen

nem engedhetik meg, hogy zárva legyenek a húsvéti időszakban, ki szeretnék elégíteni a közönség igényeit,

ezért szervezték meg és hozták a magyar fővárosba a francia mágus vendégjátékát.

Bízik benne, hogy az ünnepi hosszú hétvégén sokan ellátogatnak majd a Fővárosi Nagycirkuszba, mert ígérete szerint csodálatos élményekben lesz részük a nézőknek. „Hiába van most próbaidőszak és hiába készülünk óriási energiával a nagy nyári programra, nem lehetünk zárva” – jegyezte meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója.

Mint fogalmazott, az illúzió látványshow-k világa a csodák világa. A hasonló műsorok kedvelői megszokhatták, hogy egy-egy ilyen előadás során az illuzionisták felszállnak a nézőtér fölé, egyesek a zongorájukkal együtt megperdülnek a magasban, mások keresztülfűrészelnek egy ládát, amelyben egy vagy akár több ember is van. Sok bűvész pedig azzal kápráztatja el a nagyérdeműt, hogy elvarázsol vagy eltűntet egy-egy bátor jelentkezőt a nézők közül. Ezek a műsorszámok visszatérő elemek, számtalanszor láttuk már ilyen mutatványokat, Eric Lee viszont egy nagy újító, aki

rengeteg meglepő húzással, lélegzetelállító produkciókkal fűszerezi a már megszokott showelemeket.

Fekete Péter elmondta: a műsorban szerepet kap majd a Fővárosi Nagycirkusz balett- és zenekara is, de a legtöbben természetesen a francia mágus trükkjeire kíváncsiak. Március 29-én és 30-án este egy-egy, majd 31-én délután és este is egy-egy kétórás műsort láthat a közönség Eric Lee előadásában.

A Jászai Mari-díjas rendező büszkén számolt be arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz előadásai rendre teltházzal futnak, így természetesen órási az érdeklődés a jövő heti Magic Show iránt is. Hozzátette: sorban állnak az emberek a pénztáraknál egy-egy előadás előtt, és mindig elfogy az összes jegy.

A jövő heti, háromnapos vendégjátékra azonban csak csökkentett számban tudnak nézőket fogadni, ugyanis, mint minden egyes illúzió látványshow esetében, most is kis asztalokat helyeznek majd el minden harmadik vagy negyedik szék között a nézőtéren, mint egy lokálban vagy varietében. Az előadás közben így finom italokat vagy éppen popcornt is fogyaszthatnak a nézők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Budapestre jön Eric Lee, a világ egyik leghíresebb illuzionistája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást