Nagyon sok szállal kötődik Kányádi Sándorhoz, költészetéhez a Kaláka zenekar. Az egyik versmegzenésítés végül könyv címét is adta: Az elveszett követ.
"Kányádi Sándort nagyon régóta ismertük. 1981-ben turnéztunk Erdélyben, és gyakorlatilag onnan kezdődött a kapcsolatunk, akkor írtuk az első dalt, pontosan ezt, ami a címadó nóta lett. És aztán szinte nem volt év, hogy ne lett volna újabb és újabb, és megjelent a Hangzó Helikon kötete, aztán a gyerekeknek való, és nagyon sok lemezen játszottunk Kányádival" – mondta el az InfoRádióban Gryllus Dániel, a Kaláka zenekar művésze.
Mivel a Móra Könyvkiadó Kányádi Sándor kiadója, lehet gondolni, hogy inkább a gyerekversek felé húz ez a kötet.
"De hát Sándor bácsi azt mondta, hogy nincsen gyerekvers, meg felnőtt vers, csak vers meg nem vers, ezért aztán neki minden vers vers. De valóban vannak olyanok, amiket a gyerekek talán könnyebben befogadnak, jobban szeretnek, ritmikusabbak, és mi is olyanokat válogattunk össze, majdnem harminc Kányádi-verset, amelyek mind a különböző gyerekdalaink közül valók" – folytatta Gryllus Dániel.
Kányádi Sándor számos Kaláka-alkotásban megjelenik, a Madáretető-lemezen is a címadó dal Kányádi-vers, de volt, amikor "el is engedték" őt.
"Csíkszeredában jelent meg a Ragyog a mindenség, ahol 24 mai erdélyi költő verséből válogattak, és mi is mindenkitől énekeltünk egy-egy dalt. Szóval ez egy jó kis gyűjtemény, amiben minden, ami Kaláka, Kányádi és a gyerekek háromszögében van, hallgatható" – foglalta össze.
Arról, hogy mennyire érvényes az a Kányádi-mondás, hogy "vers az, amit mondani kell", miközben a Kaláka annyi versből zenét csinált, Gryllus Dániel azt mondta: "Még régebben mondták is egyszer az énekelt versre, hogy vers-énekmondó... Van az énekelt vers és van az a fajta dal, az a fajta zenei megközelítés, ami - akár könnyűzenei, akár Schubert-daloké - nem elsősorban a szöveget domborítja ki, hanem valamilyen dallam, zene van.
Sándor bácsi azt írta rólunk, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mi tálcát teszünk a vers alá, és úgy kínáljuk.
Tehát ha mi elénekelünk egy verset, akkor általában azt szoktam mondani, hogy milyen szép ez a vers. Aztán persze mondják azt is, hogy szép az ének, de azért elsősorban az a fontos, hogy a verset szolgáljuk és élményszerűen adjuk elő."
Szerinte Kányádi Sándor megközelítése leginkább abban fogható meg, hogy a vers igazi közege nem a papír, hanem a levegő.
"A hangok, a szavak, a versek teste igazából ott érezhető, valahol a levegőben. Nem is biztos, hogy érdemes némán verset olvasni, más kérdés, hogy én azt is hallottam, hogy a néma olvasás 150-200 éves szokás. Előtte nem is olvastak semmit némán, hanem mindent felolvastak. A verselés pedig több ezer éves műfaj, de a könyvnyomtatás is ötszáz. Szóval a versek nem feltétlenül a verses kötetekben vannak otthon, hanem a levegőben, ahol mondják, ahogy a népdalokat is szájról szájra mondták, úgy tanulták meg" – magyarázta Gryllus Dániel.