Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Még mindig lábadoznak, ügyvédet fogadtak a Nemzeti Színház balesetben megsérült színészei

Infostart
2024. március 11. 08:50
Még mindig bizonytalan, mikorra épül fel az elszenvedett sérüléseiből és térhet vissza a színpadra Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Utóbbi ügyvédje szerint üzemi baleset történt, jelenleg folyik a jogi egyeztetés a kártérítés miatt.

Borbély Zoltán ügyvéd, Horváth Lajos Ottó jogi képviselője a Blikknek adott interjújában elmondta, nem tekintenek ellenségként vagy ellenfélként a színházra, amelynek jogászaival együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a színészek megkapják az őket megillető támogatást a gyógyuláshoz, beleértve a kártérítést is, amely a lap becslése szerint több millió forint nagyságrendű lehet.

Szász Júlia jogi képviselője nem nyilatkozott,

a színésznő viszont februárban azt írta Instagram-oldalán, hogy szúr, nyilall és zsibbad a lába, a fájdalomcsillapítók hatástalanok.

Információk szerint az ő felépülése is hónapokig tarthat még, színésztársa pedig a sérült keze miatt szorul speciális kezelésre.

Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott a Népszavának, hogy folyamatosan zajlik a baleset körülményeinek kivizsgálása, ez pedig nem szimplán rendőrségi ügy, hanem a balesetet szenvedett színészek biztosítására is vonatkozik.