Nyitókép: skynesher/Getty Images

Eleget olvas a Z generáció, csak éppen mást, mint az idősebbek

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2024. január 22. 19:38
A pandémia óta egyre többet járunk múzeumba és színházba, az olvasástól pedig a járvány sem vette el a kedvünket.

Január 22-e a magyar kultúra napja.

A 2010-es évek eleje óta folyamatosan nő a színház- és a múzeumlátogatások aránya Magyarországon, ebben csak a koronavírus-járvány időszaka hozott nagyobb törést – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, Németh Viktória az InfoRádióban. A 2010 és 2019 között a színházaknál 90 százalékos, a múzeumlátogatásoknál 40 százalékot megközelítő emelkedést tapasztaltak, a könyvkiadásnál pedig a járvány idején is fennmaradt a dinamikus fejlődés.

Az adatok azt mutatják, hogy a fiatalabb generációk körében népszerű az olvasás, és Németh Viktória szerint a jövőbeni statisztikák miatt sem kell aggódni, a Z generáció esetében készült felmérések azt mutatják, hogy sokan választják a papíralapú könyveket. Nem feltétlenül ugyanazokat a klasszikus műveket olvassák, mint a korábbi generációk, viszont érdeklődnek az önismereti irodalom iránt, szívesen olvasnak fantasyt, science fictiont vagy horrort, illetve különböző kevert műfajú könyveket.

Németh Viktória kiemelte, hogy Magyarország egyre többet költ GDP-arányosan a kulturális szektorra, 2009-ben még az unió középmezőnyében volt, 2016-ban már az első háromba került ebben a viszonylatban, és öt éve az első ebben a rangsorban. Ezen a pandémia időszaka sem változtatott, ami egy fontos tényező volt abból a szempontból, hogy a szektor gyors visszarendeződésnek tudott indulni a koronavírus-járványt követő időszakban − tette hozzá az elemző.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hazai kultúrafogyasztási körkép - Oeconomus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást