Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Idő előtt keresik az Örkény új igazgatóját

Infostart
2023. október 9. 13:47
Kiírták a pályázatot, pedig Mácsai Pál megbízatása 2025-ig tart.

Másfél évvel Mácsai Pál igazgatói mandátumának lejárta előtt kiírták a budapesti Örkény István Színház vezetésére a pályázatot. A kiírás az ügyvezetői munkakör 2025. március 1-jétől 2030. február 28-ig tartó betöltéséről szól, tehát nem arról van szó, hogy Mácsai előbb adná át a stafétát, hanem csak

előbb derülne ki, hogy ki lesz az utóda

- írja az Index.

A lap úgy tudja: az Örkény Színház példaként szeretné azt a modellt felmutatni, hogy az új és a régi igazgató együtt dolgozik – ezek szerint jó egy évig –, hogy már közösen tudják megtervezni a 2024/25-ös évadot, illetve az is biztos, hogy a színháznak lesz olyan pályázata, amely a szakmai kontinuitást biztosítja. Mindebből az is következik, hogy

Mácsai Pál nem pályázik.

Az Index beszélt a lehetséges utóddal is. A fővárosi színházi életében minden mozog: a Budapesti Operettszínház mai meghallgatásán már csak ketten jelennek meg, mert Szabó P. Szilveszter pályázatát – Halasi Dániel rendező Pesti Magyar Színházhoz beadott pályázatához hasonlóan – érvénytelenítették. Barda Beáta pedig arról tájékoztatta az Indexet, hogy 2024 decemberében nyugdíjba megy, tehát nem tölti ki a mandátumát a Trafó élén.

A portál információi szerint az utód ügyvezetőként Gáspár Máté kulturális menedzser, a Budapest Brand programigazgatója, a Budapest Nagyregény projektvezetője lehet. Szakmai körökben évek óta emlegetik Polgár Csaba nevét is.