Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Keleti Éva: amíg a fizikai erőm engedi, megpróbálom kihasználni

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. augusztus 19. 20:51
Szubjektív címmel nyílik fotókiállítása augusztus 20-án Keleti Évának a gödöllői Művészetek Házában. A 92 évesen is aktív Kossuth-díjas fotóművész 70 új képét láthatja a közönség.

"Ez a kiállítás vadonatúj képek tárlata. Az elmúlt három hónapban készültek. Volt bennem egy olyan késztetés, hogy szeretnék egy-egy művészről új képeket csinálni, illetve elmondani, hogy mi a véleményem most, amikor már a pályám vége felé járok" – mondta az InfoRádióban Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész.

"Nagyon szívesen fogalmaztam meg egész extrém módon is a véleményemet, a kérdésemet róluk, és remélem, a közösség erre vevő lesz" – jelentette ki.

A kiállítás címe Szubjektív, tehát művészportrék lesznek láthatók egyfajta művészi szemszögből. Példának felhozta Pokorni Liát, akit a Városligetbe vitt a Vurstliba, Kóka Jánost pedig megkérte, hogy egy fürdőkádba feküdjön be ruhástul. A képek tehát az extrémet és a szubjektívet így ötvözik.

Keleti Évának tavaly, szintén a gödöllői Művészetek Házában volt egy nagy sikerű kiállítása, ami a Párban címet viselte. A két tárlat közti kapcsolat, hogy idén is művészek szerepelnek a képeken, és a véleményét is tükrözi bizonyos alkotóemberekről. Ez arra készteti, hogy legyen egy harmadik is, "de a koromra való tekintettel erre ígéretet nem merek tenni".

A remény viszont megvan, ha lesz harmadik kiállítás, egy szép hármassal fejezi be pályáját.

A művész kiállításai szinte egymásba érnek: augusztus 20-án, amikor megnyílik a Szubjektív című kiállítás Gödöllőn, akkor zárul az Aranytíz Kultúrházban az Amit még nem láttatok... című tárlat olyan fotókkal, amiket eddig még nem látott a közönség. Ez az időszak tehát nagyon aktívan telik, aktívan fotózik is. "Megmondom őszintén, magam sem értem, de van erő bennem, főleg akaraterő, és úgy érzem, még van mondanivalóm.

Ameddig a fizikai erőm engedi, megpróbálom ezt kihasználni"

– mondta.

Keleti Évának október 5-én is lesz egy kiállítása az Eötvös10-ben, a gödöllői képekből. Szeptember elején a szentendrei HÉV mellett, a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtárban lesz egy minikiállítása, amit utaztatnak majd az országban.

"Jó érzés, hogy ezzel nem úgy hagyja abba, hogy azt mondják, mit keres ez az öregasszony itt, hanem a még-érzés van énbennem is, és a nézőinkben is" – zárta gondolatát a fotóművész.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keleti Éva: amíg a fizikai erőm engedi, megpróbálom kihasználni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást