Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Európa Kulturális Fővárosa - Már most folytatásért kiáltanak a legjobb programok

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2023. július 18. 07:30
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjainak a 60 százalékát a helyiek, környékbéliek vették igénybe, ami nagy siker – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Mike Friderika programfejlesztési igazgató emlékeztetett, nemcsak Veszprém, hanem 116 másik település is részt vesz az eseményben.

Nagyjából félidejében jár a januárban elstartolt Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat, amit nagy sikerként értékelt Veszprém polgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában. A megnövekedett látogató- és vendégéjszakaszám mellett Porga Gyula számára a „legkedvesebb” fejlemény, hogy a kínálat mintegy 60 százalékát a helyiek, illetve a környékbeliek vették igénybe, ami a programok összeállításakor fontos cél is volt. „Akkor sikeres egy program, ha úgy érzik a helyiek, hogy az az övék. Nem rajtuk kívül történnek az események, hanem alkotói, szerves részei ennek” – magyarázta.

Kiemelte: a nyitórendezvény „hihetetlen” sikere – amikor mínuszokban, könnyű hószállingózás közepette 25 ezer ember gondolta úgy, hogy ott kell lennie a produkción hajnali kettőig –, az a lendület a mai napig kitart. Kezdetben okozott némi aggodalmat, hogy túl sok program lesz, nagyon nagy ütközésekkel, de

a tapasztalatok azt mutatják: az egymás mellett futó programok nem zárják ki egymást, hanem talán még erősítik is egymást

– tette hozzá.

"A bőséges kínálattal kapcsolatban az sem elfejetendő, hogy ezek nem kizárólag Veszprémben, hanem 116 másik településen is zajlanak" – szúrta közbe Mike Friderika programfejlesztési igazgató, még a nyugati végeken Szentgyörgyvár, Marcali is az EKF régiójához tartozik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddigi 2200 eseménynek körülbelül még a kétszeresére számíthatunk, közöttük igazán kis léptékű, a helyi közösségekre koncentráló rendezvényekkel.

"Nem az volt a cél, hogy minden hétvégén egy nagy fesztiválba essen be az ember – mutatott rá Mike Friderika –, hanem az, hogy első körben egy-egy település, majd valamennyire a régió mindennapjai élénküljenek fel. Hogy a Veszprémben, Keszthelyen, Tapolcán vagy akár Ajkán élők számára olyan új, a kultúrának, művészetnek teret adó alkalmak, helyek, szolgáltatások jöjjenek létre, kapjanak erőre, amelyek eddig nem voltak.”

Ezt mindenképpen!

Arra kérdésre, hogy van-e olyan program, ami mögé oda lehet írni, hogy a programigazgató és/vagy a polgármester ajánlásával, Porga Gyula diplomatikusan úgy válaszolt, hogy egy szülőt sem lehet arra kényszeríteni, hogy megmondja, melyik a legkedvesebb gyermeke. "A kérdést megválaszolni azért is nehéz, mert sokat nyom a szubjektum, hogy az ember melyik művészeti ágat, művészt kedvelni jobban" – tette hozzá a polgármester.

Mint megjegyezte, számára óriás élmény volt a Hosszúasztal Piknik nevezetű esemény, amikor egy három kilométer hosszú, fehér abroszos asztal mellett költötték el a három-négyezer résztvevő által otthonról hozott finomságokat, igazi, vidám hangulatú közösségi élményt teremtve. Mint fogalmazott,

ebben sűrűsödött az EKF esszenciája; hogy az a helyiekről szól, és hogy szívesen látnak mindenkit,

és hogy bármilyen kihívások előtt is áll az ember, vannak olyan pillanatok, amikor ünnepelni szükséges. Porga Gyula szerint ez egy olyan esemény volt, amit mindenképp szeretne, ha a jövőben megismétlődne.

Mike Friderika hozzátette: valóban az ilyen programok a legfontosabbak és legkedvesebbek, amelyek valódi találkozásokra kínálnak lehetőséget. "Természetesen egy koncert is életre szóló élmény lehet bárki számára, de az ilyen kis alkalmak az igazán meghatározók" – szögezte le.

Megjegyezte: maga is megtapasztalta már, mint egy Veszprém melletti kis falu lakosa, hogy mennyire hiányoznak a közösségi élmények. Emiatt aztán számos olyan projektet indítottak útjára az EKF keretében, amely kifejezetten a kis falvaknak a kulturális és közösségi életéhez ad muníciót, segítséget és támogatást, ami amúgy a vidékfejlesztés egyik eszközéül is szolgál.

"Fontos, de a pozitív visszhangok nem az infrastrukturális fejlesztések, hanem a Hosszúasztal Piknikhez hasonló közösségi alkalmasak miatt születnek, amelyek valóban folyatásért kiáltanak" – mondta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Porga Gyula és Mike Friderika az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást