Nyitókép: Facebook/ Thália Színház/ KALLAI TOTH ANETT

Csőre Gábor: akár az őrültség határáig is elmentem, hogy színész legyek

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. június 3. 12:52
A Thália Télikertben bemutatták Martin McDonaugh A nagy kézrablás című darabját Radnai Márk rendezésében. A főszerepet játszó Csőre Gábor párhuzamot állított saját törekvései és a főszereplő között, és tanácsot is adott a színészi pályára készülőknek.

A Thália Téli kertjében bemutatott új előadásban Csőre Gábor egy megszállott embert alakít, aki megszállottan keresi a kezét. A színművész szerint egész egyszerűen arról van szó, hogy az általa megformált karakternek (Carmichel) van egy ügye, amit mindenképpen végre akar hajtani, és ezzel sokan együtt tudnak érezni.

"Nagyon jól meg van írva a darab, amely lassan vezeti be a nézőt abba az alagútba, ahonnét már nem tud kijönni. Persze, rengeteg humorral és abszurd helyzettel. Sokat nevetünk magunkon, hiszen mindannyian tudunk megszállottak lenni. Nem is tudjuk sokszor, hogy a buszon vagy a villamoson mellettünk álló az, vagy adott esetben valamelyik rokonunk, aki sokat dolgozik" – mondta a színdarab főszereplője.

Csőre Gábor a történetet részletezve elárulta azt is, hogy extrém helyzetek alakulnak ki abban a hotelszobában, ahol a darab játszódik. "Egy amerikai kisvárosban vagyunk, Tarlingtonban, ahol van egy recepciós és még két fiatal, akik egy újsághirdetésre hoznak egy kezet. Csak elszámolták magukat, mert nem tudják, hogy a kuncsaft fehér, ők pedig egy ausztrál bennszülött kezét hozzák el. Innentől kezdve akadnak gondok az üzlettel" – folytatta.

Szerinte Martin McDonaugh darabja egyszerre szól a kisebbségekhez való viszonyról, az egymással való kapcsolatlanságról, szeretethiányról, valamint az édesanyánkról való viszonyáról is elgondolkodtatja a nézőt.

Mindig színész akart lenni

Csőre Gábor szerint belőle a szakma iránti akadályokat nem ismerő szeretet váltott ki egyfajta megszállottságot. "Például, mikor színész szerettem volna lenni, mindent elkövettem, hogy az legyek, akár az őrültség határáig is. Önmagában véve az, hogy valaki, valamit el szeretne érni, ezzel profán emberként sem nehéz azonosulni" – fogalmazott a színművész, aki bár dolgozott kőművessegédként is, de soha nem akart más lenni, mint színész, minden ekörül forgott, még akkor is, mikor történelemmel vagy politológiával szeretett volna foglalkozni.

"1997-ben Márton László osztályában végeztem. Hatalmas harc volt azért, hogy bent maradjunk, akkor még voltak rosták a főiskolán. Én a fél karomat odaadtam volna, hogy színész legyek vagy akár a másikat is" – utalt egyúttal a művész A nagy kézrablás főszereplőjére, Carmichelre, aki édesanyja szeretetéért cselekedik ekképp.

Meghatározó élményként beszélt arról, amikor először játszott Martin McDonaugh darabban a Vígszínházban. Partnerei a színpadon – mások mellett – Tábori Nóra, Pap Vera és Borbiczki Ferenc voltak. Később, amikor újra a világot jelentő deszkákra lépett egy, az Oscar- és Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró alkotta produkcióban, akkor Lukács Sándorral, Szamosi Zsófival és Oberfrank Pállal játszott, és egy IRA-terroristát alakított. A társulat Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel ismerte el Csőre Gábor alakítását. "Akkor éreztem azt, hogy befogadtak. Nemcsak a Vígszínházba, hanem valamilyen módon a szakmába is" – fogalmazott a korábbi kitüntetett.

Külön megemlítette még a Thália Színházból Tamási Zoltánt, valamint Vida Pétert és Gubás Gabit is. Péterrel és Gabriellával együtt járt főiskolásra is. Csőre színésztársaitól mindig tanul és inspirációt nyer. Ezt egy Agárdi Gábortól tulajdonított idézettel is érzékeltette: "Ebben a szakmába szinte kötelező a lopás. Egymástól lopkodunk és egymást inspiráljuk."

A "hökkenet" a lényeg

Amikor jó színészt szinkronizál, nemcsak a magyar hangjává, hanem egyszersmind a közönségévé is válik – mondta Csőre Gábor, aki az általa sokat szinkronizált színészek közül külön kiemelte Jake Gyllenhaalt és Joaquin Phoenixet. Arra a kérdésre, hogy mit tanult mások mellett ezektől a színészektől, úgy válaszolt: "Az erő hatalmát vagy azt, hogy milyen nyugodtak tudnak lenni. Vérprofik, megmásíthatatlan sokszor a játékuk, és mégis mindig meglepő."

A színművész egy történettel folytatta, amellyel rámutatott a szakma nehézségeire és egyben szépségeire is: "Robert Downey Juniort szinkronizáltam egyszer. Azt gondoltam, mehet a tekercs, most már tudom. Megcsináltam, de nézem, hogy most mást csinált. Megcsináltuk még egyszer, és most megint mást csinált. Egyszerűen csak nem vettem észre azokat az apróságokat egy tekercsen belül, amiket ő mind megcsinált, csak én a nagy részét láttam, azt próbáltam megcsinálni, de ehhez képest csomó minden mást, mert még engem is meglepett, akárhányszor néztem újra, mert a meglepetés erejével hatott, és ez a hökkenet ennek a mesterségnek az egyik lényege."

A színházi elfoglaltságai és a kulturális műsorok vezetése mellett kevesebb ideje jut a szinkronizálásra. Egyetértett azzal, hogy a kultúra népszerűsítését missziójának tekinti. A műsorokba igyekszik saját magát is "belerakni", a civilt, a színészt és az olvasott embert, néha még a témaválasztásban is segíti a szerkesztőket. "Nem akarok okosabb lenni, mint maga a téma vagy a velem szemben ülő ember. Nem is tudok. Ugyanakkor érdeklődve figyelni, mint amilyen érdeklődést szeretnék előidézni majd a minket néző közönségtől, azt viszont meg tudom csinálni, mert nem esik nehezemre" – fogalmazott Csőre Gábor.

A színművész végezetül a színészmesterséget választó fiataloknak is üzent: "Ez nem olyan, mint ahogy ezt képzeljük. Nagyon sokat kell dolgozni, sokszor megéri. Ha színész akar lenni valaki, nem feltétlenül a színiiskoláknál kezdeném a képzést, hagynám magam inkább otthon a szüleimnek elmondani egy-egy verset, mint valaki olyannak, aki rajtam úgy alakít, hogy azt már vissza nem lehet alakítani" – zárta gondolatait a Jászai Mari-díjas művész.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csőre Gábor: akár az őrültség határáig is elmentem, hogy színész legyek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást