Nyitókép: Pexels.com

London után Magyarországon készül a legtöbb nemzetközi filmes produkció

Infostart / MTI
2023. május 23. 21:27
Ez a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon hangzott el a Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Kemény Ildikó producer részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen.

A világ egyig legjelentősebb filmes találkozóján az amerikai pavilonban rendezett beszélgetésen Leo Barraclough, a Variety újságírója kérdezte az illetékeseket a magyarországi nemzetközi produkciók "boomjáról".

A Variety című amerikai filmes szaklap honlapján jelent meg beszámolója szerint mindketten kifejtették, hogy a filmprodukciók számára Magyarország vonzerejének kulcsa az, hogy számos forgatási helyszínt kínál.

Káel Csaba arra emlékeztetett, hogy Magyarország nagy hangsúlyt fektetett a Budapest körüli infrastruktúra fejlesztésre, a város az egyik legfontosabb helyszíne lett a filmprojekteknek. "Öt stúdió van Budapest körül, és a belvárosból 20 perc alatt el lehet érni őket" - hívta fel a figyelmet a kormánybiztos, megemlítve azt is, hogy nem kizárólag a stúdiókban, hanem a szállódaiparban is történetek fejlesztések.

Kemény Ildikó kiemelte, hogy Magyarország már most is jelentős turisztikai központnak számít, és ezt az ország kihasználja a filmipari jelenlétének növelésére is. "London után a második helyen állunk a nemzetközi produkciókban" - hangsúlyozta a producer.

Mindketten egyetértettek abban, hogy Magyarország építészeti sokszínűsége számos forgatási helyszínt biztosít, és ezeknek a potenciális forgatási helyszíneknek az aprólékos számbavétele növelte a magyarországi produkciók minőségét.

"A helyszíneket illetően csodálatos kínálattal rendelkezünk. (...) A gótikus templomoktól az amerikai utcákig mindent megtalálni" - idézte a Variety a kormánybiztost.