Nyitókép: Facebook/ Radnóti Miklós Színház/ Dömölky Dániel

Egy ember három életperiódusát jeleníti meg a Radnóti Színház új darabja

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. március 11. 21:11
Új színdarabot mutatott be a Radnóti Miklós Színház március 5-én Bartis Attila A vége című regényéből. Az előadás részleteiről a darab rendezője, Nagy Péter István beszélt az InfoRádióban.

"Több mint egy évvel ezelőtt kerestem fel Mikó Csabát azzal az ötlettel, hogy ezt a regényt szeretném adaptálni. Arra gondoltam, hogy vele együtt csinálhatnánk ezt a munkát, aztán végül is leginkább hárman csináltuk: Mikó Csaba, Sándor Júlia és én közösen konzultálva, és szoros kapcsolatot tartva Bartis Attilával" – beszélt a darab keletkezéséről Nagy Péter István, a produkció rendezője.

A munka "oroszlánrésze" tehát már akkor elkezdődött, amikor színpadképes anyagot csináltak belőle, mert a regény "nem feltétlen kiált" színpadért. Leginkább azért, mert annyira mozaikszerűen építkezik, hogy már az adaptálása önmagában nagy feladat volt.

Amikor a kezükben volt az anyag, át kellett adni a színészeknek, hogy miként tudnának a kompozíció részei lenni. A főszereplőt például integratív módon kellett megközelíteni, hiszen háromfelé volt osztva, vagyis egy ember három életperiódusában megjelenő alteregóit kellett alakítsák.

A darab cselekménye egy személyes történetmesélésből bontakozik ki, amit a főszereplő ad elő. Két keret van: egyrészt az 52 éves Szabad András meséli el az egész életét, másrészt ezen belül van egy kisebb keret, amikor a nagy szerelmével, Évával találkozott. A 25 éves Szabad András itt elmeséli életét addig, amíg nem találkozott Évával. Az idősebb Szabad András erre is rátekint. "Nagyon bonyolultan hangzik, de az előadásban viszonylag magától értetődően olvasható ez a narratív szerkezet" – mondta a rendező.

Az adaptáció nagy előnye Nagy Péter István szerint, hogy nincs megértésbeli nehézség benne. Bár az előadás non-lineáris kompozícióban tárul a néző elé, filmen, sorozatokban nagyon gyakran találkoznak a nézők hasonló narratívával. "Valószínűleg sok esetben még valódibb is, minthogyha születéstől a halálig akarnánk elmesélni egy történetet" – jegyezte meg.

Könnyű dekódolhatósága annak is köszönhető, hogy ügyesen szerkesztették, és Bartis Attila regénye olyan archetipikus helyzeteket, alakokat mozgat, amivel könnyen és hamar lehet azonosulni. A kis epizódokon belül is felállnak olyan keretek, melyek mentén könnyen olvashatóbbá válik a történet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy ember három életperiódusát jeleníti meg a Radnóti Színház új darabja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást