Nyitókép: (MTI/EPA pool/Sebastien Nogier)

Vadonatúj produkcióval indul országos turnéra a Magyar Nemzeti Cirkusz

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. február 25. 18:30
A Szenzáció című műsorban a világon egyedülálló számokat is bemutat az utazó társulat.

Huszonkilencedik alkalommal indul országos turnéra a Magyar Nemzeti Cirkusz. A több mint kétórás műsorban vadonatúj produkciók lesznek, köztük olyanok is, amelyek először láthatók Magyarországon – tudtuk meg ifjabb Richter Józseftől, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójától.

Az egyik új attrakció a motoros gömb, amelyben öten fognak, a produkció különlegessége, hogy az öt motoros közül az egyik nő. "Ez valóban egyedülálló a világon" – tette hozzá az igazgató. Emellett a legendás triplaszaltó is látható lesz, amit a lengő trapézon fognak bemutatni, de szerepelnek lovas produkciók is a programban.

Az országjáró turné március 15-én, a nemzeti ünnepen kezdődik Budapesten, majd Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, tehát az ország nagyvárosaiban lesz látható. Nyáron, július-augusztusban a "második otthonukban", Balatonlellén lesznek láthatók Richterék. Magyarország legmodernebb lelátórendszerét tervezik kiépíteni a Magyar Nemzeti Cirkuszban. Az Olaszországból érkeő tribünön a remények szerint az első sortól az utolsóig kényelmes székekről a legjobb rálátás lesz a cirkuszban.

Az igazgató megjegyezte, hogy a premier előtt tartanak egy jótékonysági kosztümös főpróbát, amit március 11-én láthat a közönség. A bevételét felajánlották az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vadonatúj produkcióval indul országos turnéra a Magyar Nemzeti Cirkusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást