Nyitókép: Facebook/Operaház/CAROLE_PARODI

Először látható itthon a Háború és béke monumentális operaváltozata

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. január 28. 18:00
A Magyar Állami Operaház január 28-án mutatja be Szergej Prokofjev operáját, a Lev Tolsztoj azonos című regényéből készült Háború és békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a világhírű katalán rendező, Calixto Bieito állította színpadra.

A genfi opera világhírű rendezőket tud szerződtetni, a katalán Calixto Bieito így rendezhette meg a Háború és békét, amelynek 2021 őszén volt a bemutatója – tudtuk meg a darab előzményeiről Ókovács Szilvesztertől, a Magyar Állami Operaház főigazgatójától. Ez együttműködés részeként a magyar fél azt vállalta, hogy elkészíti a díszletet, amit aztán elvitték Genfbe, és 2021 szeptemberében a bemutatón is látható volt.

A menetrend szerint most, 2023 elején ér Budapestre a produkció. A főigazgató szerint ez azért is kedvező, mert a francia mellett a szláv zene ritkán hangzik fel itthon. Ókovács Szilveszter megjegyezte: utoljára 1975-ben hangzott el az Operaházban Prokofjev-muzsika, "úgyhogy épp ideje, hogy valamit hallgassunk tőle". A Háború és béke című darabja nem más, mint a fő műve, amely a legnagyobb ambícióval készült orosz darab.

Forrás: Facebook/ Operaház/ GTG / Carole Parodi

Sokak számára újdonság lehet, hogy Tolsztoj klasszikusából opera is készült, hiszen legtöbben inkább a regénnyel vagy a filmmel találkozunk. Ókovács Szilveszter a darabról azt mondta, hogy aki már olvasta Lev Tolsztoj regényét, tudja, hogy ez egy rendkívül bonyolult szövéstechnikájú történet, sok szereplővel és nagy terjedelemmel. "Istenkísértés volt operaszínpadra vinni már Prokofjevnek is" – mondta. Olyan szöveget kellett alkotni, ami tényleg a lényegre összpontosítja a zenét és a librettót, de így is négyórás alkotás jött létre.

Ma már négy óra sok – Richard Wagner és Richard Strauss legnagyobb művei érik el ezt a hosszt –, úgyhogy mindenki rövidítve játssza a Háború és békét. Ókovács Szilveszter ugyanakkor kiemelte, még mindig kuriózum az európai színpadokon, "Prokofjev a 20. század egyik nagy zsenije, és az ő fő művét meg kell mutatni a magyar közönségnek".

Forrás: Facebook/ Operaház/ GTG / Carole Parodi

Ókovács Szilveszter szerint sokan kérdezik, hogy miért a háború idején játsszák ezt az előadást, de pont ez adhat a darabnak aktualitást. A darab színpadra viteléről még 2019-ben határoztak, akkor még senki sem tudta, hogy háború lesz. Az, hogy a címe ennyire idevág, "a sors különös fintora" folytán áll elő.

A nagyszabású színpadi alkotás külsejét tekintve, díszletében, jelmezében klasszikus operát ígér, de a rendezői megoldások és a játékmód egy kortárs előadást. "Kevert, de a műhöz hasonlóan nagy ambíciókkal bíró nagyszabású előadás született" – tette hozzá Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Először látható itthon a Háború és béke monumentális operaváltozata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást