Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Bodrogi Gyula reméli, ott folytathatja a nyári szünet után, ahol abbahagyta

Infostart
2022. július 26. 12:25
Bodrogi Gyula az otthonában gyógyul. Mint ismeretes, május végén az intenzív-osztályt is megjárta a 88 éves színész, ám az orvosoknak köszönhetően javul az állapota.

„Évtizedes szokásom a keresztrejtvény-fejtés, mellette pedig régi filmeket, ismétléseket nézek a televízióban. Sokat sétálgatok, és már a szerepeimet is elővettem, készülök az őszi színházi évadra” – nyilatkozta a Mandinernek Bodrogi Gyula, aki reméli, az egészségi állapota megengedi, hogy visszatérhessen a József Attila Színházba.

Mint mondta, ő is megijedt, amikor még májusban rosszul lett, és azt is tudja, kinek köszönheti, hogy a gyógyulás útjára lépett: „Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, régi barátom, igazi csodát művelt. Neki köszönhetem, hogy javulok, meg a drága feleségemnek, Angélának, aki állandóan mellettem van.”

A színész örömmel újságolta a lapnak azt is, hogy amikor elhagyhatta a kórházat, a többi beteg megtapsolta. A kérdésre, hogy minek köszönheti, hogy ennyire kedvelik az emberek, szerényen válaszolt: „Nem tudom az okát, de elraktározom magamban ezeket a jó érzéseket” – fogalmazott a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula, aki szerint 88 évesen már nincs sok mindenre biztosíték az ember életében, de reméli, hogy a nyári szünet után ott folytathatja, ahol abbahagyta, a színpadon, bár ő is látja, egyre kevesebb korábbi játszótársa él.

A Kossuth-díjas színész szerint „ott fent”, előre leosztják a „szerepeket”, s úgy tűnik, neki hosszú életet írt elő a Teremtő.