Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Rudolf Péter: új közönségkedvencet is hozhat a Vígszínház következő évada

InfoRádió
2022. május 7. 18:43
Kafka A kastély, Shakespeare Szeget szeggel című műve és a Pinokkió zenés változata is látható lesz a Vígszínházban a jövő évadban.

A népszínházi jelleget megőrző évadot hirdetett meg 2022-2023-ban is Rudolf Péter, melyben az egyik újdonság, hogy általános-és középiskolások is vehetnek majd bérleteket.

A Vígszínház igazgatója azt mondta: évad tervezésekor sem sznob, sem elitista nem akar lenni az ember, de gagyi sem, az viszont érdekes kérdés, és nyilván minden színházvezető a világ minden pontján ezen gondolkodik, hogy mi tud most más lenni, mi vonzza be a nézőt. Rudolf Péter szerint bizonyos darabok bizonyos mondatai egyszer csak másik megvilágításba kerülnek, és vagy nem mondhatók el, vagy éppen lehívják a darabot. "Mennyire kell most törődnünk azzal, hogy elgyötört embereket vonzunk be és valami üdítő, felszabadító kell, hogy legyen. Mutathatunk látleletet, de végül az kevés - valamit sugallnunk kell, energiát kell magunk számára is nyerni és továbbadni a nézőnek is" - mondta el Rudolf Péter az InfoRádiónak.

Szorongás és Shakespeare kétértelműsége

Mindemellett igyekeztek színesek is lenni: a Barátom, Harvey egyszerre szórakoztat és szól a bezártságról, míg a Bodó Viktor rendezésében bemutatandó A kastély, Franz Kafka színdarabja groteszk humorral mutatja meg a szorongást, december 9-én pedig Willam Shakespeare Szeget szeggel című darabját mutatják be Rudolf Péter rendezésében. Erről nyilatkozott a színész-rendező:

"Shakespeare maga a népszínházi gondolkodás: nem nagyon engedhette meg magának, hogy a matrózok, akik az alsó részen ültek söröskriglikkel, unatkozzanak.

Shakespeare-nél mindig a többrétegűség az, ami évszázadok óta működteti az előadásokat.

Egy politikai krimiben vagyunk, minden másodpercben élet-halál kérdése dől el, és közben rendkívül szórakoztató balfácán figurák jönnek-mennek. Ezt a fajta sokrétegűséget a mai valóságunkhoz illesztve kell összehoznom" - mondta Rudolf Péter.

Új Presser-darab is jön

A Pesti Színházban a kortárs daraboké a terep: Nick Payne Inkognitó című darabját Szőcs Artur rendezi, melyben Albert Einstein agyának különös kutatása körül forognak az események, és itt debütál az Egy szerelem három éjszakája című zenés dráma is, valamint Tennessee Williams, Macska a forró bádogtetőn című kortárs előadása is.

Újdonságként ifjúsági bérletet is létrehoznak közönségkedvenc előadásokkal, melyek egy iskolai osztály számára közelebb hozhatják a színházat. A házi színpadon tovább folytatják

a kortárs darabok bemutatását,

mindezen túl pedig még Presser Gábor közreműködésével a Pinokkió új zenés változatát Keresztes Tamás állítja színpadra, amitől A padláshoz hasonló sikereket remél Rudolf Péter.

Minden évad kockázat is

Arról: vannak-e félelmei, hogy egy előadás esetleg nem válik be úgy, ahogyan tervezte, így beszélt az igazgató:

"Természetesen ez mindig benne van a pakliban, minden egyes előadás egy születéstörténet és bármi előfordulhat, de úgy rakod össze az évadot a kollégákkal együtt, hogy bizakodó vagy.

A színházban benne van a kiszámíthatatlanság, az élet változik, nevetségessé válhatnak problémák vagy felerősödhetnek.

Ez benne van a pakliban, mindig is benne volt a színház életében: gyorsan kell reagálni, ha így van, és ezzel a félelemmel együtt él az ember a premierig, sőt, még utána sem tudod, hogy mi hogyan alakul. Egy ilyen vírushelyzet után nagyon kiszámíthatatlan az életünk."

A Vígszínház megnyitásának 126. évfordulójához kapcsolódóan a társulat tagjai a 10 millió Fa Alapítvány szakmai támogatásával elindították a Vígerdő projektet, és hagyományteremtő szándékkal 126 facsemetét ültettek el Budapest egyik külső kerületében. Az őshonos és a klímaváltozással járó szárazságnak ellenálló facsemeték segítenek a természetes vegetáció helyreállításában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rudolf Péter a Vígszínház új évadáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást