Nyitókép: Madarász Isti, Fotó © Garai Gábor

Thrillersorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből

Infostart
2022. február 27. 18:41
Történelmi-politikai thrillersorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond máig nagy hatású, 100 évvel ezelőtt megjelent Tündérkert című regényéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen és Báthory főszereplésével.

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 2,149 milliárd forint támogatást szavazott meg a Tündérkert címmel készülő tévésorozat gyártására – tájékoztatott az NFI.

A Tündérkert mozgókép feldolgozása 100 évvel Móricz Zsigmond regényének megjelenése után kezd „forogni” a Megafilm gyártásában. A 8 részes történelmi-politikai thriller sorozat epizódonként 48-52 perc hosszúságú lesz, és a tervek szerint 2023 őszén láthatja a közönség. A 95 napos forgatás 2022 júliusa végén kezdődik és december végéig tart majd, több mint 70 szereplővel, műtermi díszletekben és Erdélyben eredeti helyszíneken egyaránt.

A Tündérkert sorozat vezető rendezője Madarász István, aki Hurok című „időkavarós” thrillerével és Egy szerelem gasztronómiája című musicaljével is feltűnést keltett, jelenleg nagy érdeklődés övezi közelgő mozifilmjét, az Átjáróház című romantikus fantasyt is – tér ki rá a sajtóközlemény.

A Tündérkert Helmeczy Dorottya (Elk*rtuk, El a kezekkel a Papámtól!, Nyitva) és Kálomista Gábor (Elk*rtuk, El a kezekkel a Papámtól!, Nyitva) producerek vezetésével készül. Vezető írója Bereményi Géza (Régimódi történet, Szabadság szerelem) és Tasnádi István (Memo, Egy másik életben), az írócsapatban Horváth András Dezső (El a kezekkel a Papámtól!, #Sohavégetnemérős, Nagykarácsony) és Jeli Viktória (Időfutár) is részt vesz, az operatőr Garai Gábor (Átjáróház), a látványtervező Pintér Réka (Elk*rtuk, Memo).