Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Két festmény is 200 millió forint fölött kelt el a Kieselbach árverésén – fotók

Infostart
2021. december 21. 07:01
Rippl-Rónai Fésülködő nő című festményét 280 millió forintnál, míg Galimberti Sándor enteriőrjét 220 millió forintnál ütötték le a Budapest Marriott Hotelben, a galéria 67. téli aukcióján.

Rippl-Rónai József Fésülködő nő című képének induló ára 140 millió forint volt, majd több ajánlat érkezése után a licitálás 280 millió forintos életműrekorddal zárult. A festő korábbi csúcsát, 220 millióval a Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festmény tartotta - hangsúlyozta az árverés után Kieselbach Tamás galériavezető.

Kiemelte: a Fésülködő nő így immár a második helyet foglalja el a magyar aukciósrekordok listáján.

A Fésülködő nő a festő életművének egyik legjelentősebb, legnagyobb méretű kukoricás képe, amely 1909 kora tavaszán született a művész Kelenhegyi úti műtermében.

Mint mondta, Rippl-Rónai műve előtt nem sokkal korábban készült 1909-ben Galimberti Sándor Enteriőr Thonet-székkel és Gauguin-metszettel című olajképe, amely az árverésen 110 millió forintról indulva érte el a 220 millió forintos csúcsot, és így felkerült a legdrágábban elárverezett magyar művek közé, megosztva a negyedik helyet Rippl-Rónai korábbi rekorder képével.

Galimberti Sándor Enteriőr Thonet-székkel és Gauguin-metszettel című festménye a Kieselbach Galéria 67. téli aukcióján a Budapest Marriott Hotelben 2021. december 20-án. MTI/Balogh Zoltán

Felhívta a figyelmet arra, hogy ritkán szerepelnek árverésen Galimberti alkotásai, mivel a tragikusan és hamar lezárult életmű 30-nál kevesebb festményt számlál. Galimberti az enteriőr születésekor az idősebb mester Rippl-Rónai kaposvári otthonában dolgozott, és 1909 tavaszán festette meg a képet. A közelmúltban a szakértőknek sikerült azonosítaniuk a kép bal oldalán látható színezett fametszetet: Gauguin Te Atua, vagyis Az istenek című, azóta elveszett alkotását Rippl-Rónai magától a művésztől kapta ajándékba, amikor 1894-ben Párizsban meglátogatta.

Rekordot döntött Márffy Ödön Álló női akt című képe is, amely 80 milliós indulási árról élénk licitharc mellett egészen 170 millióig emelkedett, jócskán felülmúlva az életmű korábbi, 72 milliós rekordját - mondta Kieselbach Tamás.

Magas áron kelt el Czóbel Béla Gyermekek a réten című festménye, amely 60 millió forintról jutott el 90 millióig, míg Vaszary János Labdázók a tengerparton című műve 48 millió forintról indulva kelt el 80 millióért, Gulácsy Lajos Emlékezés a tóparton című festménye pedig 55 millióról 60 millióig jutott.

Vaszary János Labdázók a tengerparton (Riviéra) című festménye a Kieselbach Galéria 67. téli aukcióján a Budapest Marriott Hotelben 2021. december 20-án. MTI/Balogh Zoltán

Jól szerepelt az árverésen Batthyány Gyula Zsoké-klub című festménye, amely egykor gróf Széchenyi László és felesége, Gladys Moore Vanderbilt gyűjteményében volt. A kép 28 millió forintos kikiáltási árról indulva kelt el 46 millióért.

A borítófotón Márffy Ödön Álló női akt című festménye a Kieselbach Galéria 67. téli aukcióján