Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Bombaüzletet csinált egy francia kisváros a német kortárs festőóriás művével

Infostart / MTI
2021. november 15. 20:25
A nagy sikerre való tekintettel a tervezettnél két héttel tovább, november 28-ig látogatható Gerhard Richter Valós látszat című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

Magyarországon most először látható a német művésznek ilyen nagyszabású, az életmű valamennyi korszakát átfogó kiállítása. A bemutatott csaknem nyolcvan műalkotás között négy nagyobb, többrészes sorozat is látható, így összesen mintegy kétszáz műtárgy várja a tárlaton a látogatókat – közölte a Nemzeti Galéria.

Mint a közlemény kiemeli, a tárlaton bemutatott Gerhard Richter-művek a 1960-as évek ikonikus fotófestményeitől a legismertebb kolorisztikus absztrakt műveken át a legfrissebb, a nagy festészeti életmű utáni intim ceruzarajzokig terjednek.

Különleges hangsúlyt ad a budapesti kiállításnak, hogy

a jövőre kilencvenéves Gerhard Richter tavaly bejelentette: "befejezte" festészeti életművét.

A budapesti kiállítására a művész külön rajzsorozatot is készített, amelyet most először láthat a közönség – hangsúlyozza az MNG közleménye.

Érdeklődő Gerhard Richter kortárs német képzőművész Valós látszat című kiállításának sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában 2021. augusztus 26-án. Magyarországon első ízben látható a német művész életművének valamennyi korszakát átfogó kiállítás. MTI/Balogh Zoltán

A hosszabbítás heteiben többek között Bódi Kinga kurátor és Fehér Dávid művészettörténész is tárlatvezetéseken vezeti be a látogatókat a kiállításba, amely azonban otthonról, online tárlatvezetéssel is megtekinthető.

Ritka nagy üzletet csinált egy francia kisváros egy Gerhard Richter-alkotással

Több tízmillió euróért kelhet el Gerhard Richter egy képe, amelyet harminc éve vásárolt 100 ezer akkori francia frankért (15 240 euróért) egy Lyon környéki francia kisváros önkormányzata.

Az Abstraktes Bild 630-2 című, 82-szer 67 cm-es festmény, amely 1987-ben készült,

hosszú éveken át nem igazán keltette fel senki figyelmet a Saint-Priest nevű munkásvárosban,

míg hírét nem vették, hogy 2015-ben egy londoni árverésen 30,4 millió fontért (mai árfolyamon 13 milliárd forintért), élő művész esetében addig soha nem látott összegért kelt el ugyanezen festő egy másik, Abstraktes Bild Nr. 599 című műve.

Bár a 89 éves Richter akkori rekordját azóta Jeff Koons és David Hockney is megdöntötte, a német művész továbbra is a földkerekség egyik legdrágább alkotója, és a város önkormányzata most úgy döntött, hogy talán érdemes árverésre bocsátani a birtokukban lévő elfeledett, egy leltár alkalmával előkerült Richter-művet.

Franciaországban az 1960-as években André Malraux regényíró és művészetteoretikus kezdeményezte kulturális miniszterként, majd az 1980-as években utódja, Jack Lang terjesztette ki a programot, amelyben kortárs műalkotások vásárlására, saját kölcsön-műgyűjtemények, úgynevezett artotékák összeállítására ösztönözték az önkormányzatokat.

Érdeklődő Gerhard Richter kortárs német képzőművész Valós látszat című kiállításának sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában 2021. augusztus 26-án. Magyarországon első ízben látható a német művész életművének valamennyi korszakát átfogó kiállítás. MTI/Balogh Zoltán

Saint-Priest élt a lehetőséggel, és a városatyák évről évre felkeresték a párizsi galériákat, hogy beszerezzenek egy-egy kortárs műalkotást a külön e célra rendelkezésre álló alapból, hogy az artotékából az iparváros lakosai, szervezetei is kölcsönvehessenek műveket. Más képekkel ellentétben Gerhard Richter festményét soha nem kölcsönözték ki magánszemélynek, a képet csak az önkormányzat épületében állították ki – mondta el Gilles Gascon polgármester a Le Progres című regionális lapnak.

A városvezető szavaiból nem derült, hogy az érdeklődés hiánya vagy az értékes festmény féltése miatt maradt kikölcsönzetlen az absztrakt alkotás. Mindenesetre mióta megtudták, hogy milyen értékes mű van a birtokukban, a festményt egy bank széfjében őrzik, és a polgármester szerint a legjobb helye egy múzeumban vagy műgyűjtőnél lenne.

Az önkormányzat további nyolc, kevésbé értékes olyan festmény elárverezését is tervezi, amelyet még az 1980-as években vásároltak. A polgármester azt mondta, hogy a Richter-képet illetően "szédítő" leütési árral kecsegtették a szakértők. Gilles Gascon azt ígérte, hogy a bevételt újra befektetik a kultúrába.

A Saint-Priest-i városi artotékában mintegy 1000 műalkotás szerepel. Franciaország-szerte több tucat önkormányzat halmozott fel saját művészeti gyűjteményt a kortárs kultúra népszerűsítése céljából.