Nyitókép: guinevra/Getty Images

Nem szerénytelenség az adományozásról beszélni - kiadvány készült itthon a legnagyobbakról

Infostart
2021. október 8. 16:53
A magyarországi jótékonyság helyzetéről készített külön kiadványt a Napi.hu A legjótékonyabb magyarok címmel. A kötetben ismert üzletemberek mellett a civil szféra képviselői is megszólalnak.

A Napi.hu megjelentette A legjótékonyabb magyarok 2021 című kiadványt, amelyhez 200 magyar üzletembert, vállalkozót, közéleti személyiséget hívott segítségül – tudta meg az InfoRádió a portál főszerkesztőjétől, Domokos Lászlótól.

Sajtóhírekből, saját információkból indultak ki, azt tudakolták, ki mennyit és miért ad. A téma érzékenysége miatt aztán többet nem is szerettek volna a nyilvánosság elé állni, de sokan éppen azért nyilvánultak meg, hogy ezzel is bátorítsanak másokat is a jótékonykodásra.

"Az a tizenhét ember, aki érdemben a magánvagyonából adományoz, felvállalta a nyilvánosságot, feltárta, mire és mennyit költött idén, illetve az elmúlt öt évben összesen" – fogalmazott Domokos László.

Aktív üzletemberek mellett olyanok is vannak a kiadvány megszólalói között, akik már vissszavonultak és élvezik a vagyonuk nyújtotta előnyöket. Kiderült, egészen változó, hogy ki mekkora részt szán adományozásra a vagyonából, ráadásul sok az impulzusadományozó.

Domokos László azt is elárulta, egyes adományozók profikat is bevonnak a visszajelzés reményében, illetve pályáztatják a forrásaikat.

A kiadványban ellenőrzött önbevallásos összesített adatok szerepelnek, emellett szakcikkek mutatják be, hogyan működik itthon az adakozás. Civil szervezetek is megosztják benne tapasztalataikat, nem mellékesen a szabályozás hiányosságairól is szó van a kötetben.

Külön lehet olvasni a világ leggazdagabb, magyar származású milliárdosairól – ami az adományozási szokásaikat illeti –, és szerepel némi "adakozástörténelem" is a hasábokon.

Az összeállítás célja semmiképp sem egyfajta "lóverseny" ösztönzése volt az adományozás terén, nem egyes embereket kíván összemérni, sokkal inkább az adományozás népszerűsítését szolgálja.

A kiadvány péntektől országosan elérhető az újságárusoknál, a benzinkutakon és a Librinél, 1290 forintért. Fizetett hirdetések nincsenek benne – a kiadvány jellegéből fakadóan.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A legadakozóbb magyarok - Napi.hu - Domokos László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást