Ráduly György az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: a NFI Filmarchívumnak létezik egy vetítőterme a Budakeszi úti létesítményben, amelyet nemrégiben felújítottak – digitális, úgynevezett DCI (Digital Cinema Initiatives) vetítőt kapott, de emellett megőrizték a 35 mm-es és 16 mm-es technológiát is –, ahová a jövőben mindenképp szeretnének közönségprogramokat is szervezni. Vagyis változtatni kívánnak azon, hogy eddig szinte kizárólag csak kutatók vagy nyugdíjas filmklubok látogathatták a archívum vetítőtermét, és napi rendszerességgel szeretnének vetítéseket szervezni.
Mint kiemelte, amellett, hogy kialakítanának egy archívumi mozit,
hosszú távú terv, hogy legyen egy cinematec, egy budapesti filmpalota, filmközpont, filmmúzeum, „nevezzük bárhogy”.
A cinematecek Európa-szerte működő, gyönyörű környezetben filmeket bemutató, mondhatni filmes paloták, több moziteremmel, filmtörténeti kiáltótérrel – magyarázta a szakember –, vagyis egy élményközpont a nagyközönség számára, amihez természetesen akár egy vendéglátó egység, relikviabolt is párosulhat.
Ráduly György hozzátette, a legfontosabb, hogy legyen benne egy pedagógiai célzattal kialakított tér is, oktatótér, hiszen jelenleg az oktatásban nem igazán van helye a filmes, vagy filmtörténeti-oktatásnak, vagy egyáltalán a filmesztétikának.
A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum azonban most „beszállt ebbe a küzdelembe”
– tette hozzá az igazgató – miután létrehozták az alapfilmek.hu weboldalt, illetve azon belül a Klassz program nevű feladatgyűjteményeket tartalmazó oktatási aloldalt. Itt összesen 460 magyar filmet elemeztek, filmrészletekkel ellátva és a Klassz programokon belül különböző tantárgyakhoz kapcsolódó filmes feladatgyűjteményeket készítettek, lehetőséget teremtve arra, hogy azt az általános- és középiskolás pedagógusok beépítsék az oktatási anyagikba, és a magyar filmen keresztül taníthassanak történelmet, irodalmat, vagy magát a filmet.
Nagy veszteségek
Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, hogy idén 120 éves a magyar film. Ehhez kapcsolódóan Ráduly György elsőként arra hívta föl a figyelmet, hogy a magyar filmtörténet rengeteg hiátussal, veszteséggel rendelkezik, vagyis az 1945 előtti korszaknak alig több mint csak a fele van meg.
„A némafilmes örökségünk rettenetesen kevés, a teljes némafilmes filmgyártásnak alig a 7 százaléka maradt fenn tudomásunk szerint, miközben több mint négyszáz film készült alig több mint tíz év alatt.”
Ezek nagy része tehát elkallódott, elveszett. Ugyanakkor, köszönhetően az NFI Filmarchívum nemzetközi kapcsolatrendszerének, folyamatosan kerülnek elő filmek a nagyvilágban. A szakember megjegyezte, néha Magyarországon, akár Erdélyben, is érik őket meglepetések. Elsősorban olyan filmszalagokra kell gondolni, amiről az ember nem tudja, hogy mi is pontosan, ezért felhívja az archívumot, és akkor kiderül, hogy egy nitrofilm kallódott a padláson.
A műsorban az is elhangzott, hogy 1901 és 1910 között olyan fejlődésnek indult a magyar film, aminek köszönhetően 1910 utáni időszakban igazi magyar filmművészetről lehet beszélni. Ebben az időben nem is Budapest-központú volt a gyártás, inkább vidéken próbálkoztak elsőként a filmek készítésével. A filmmegőrzéssel komolyabban viszont csak a második világháború után kezdtek foglalkozni Magyarországon.
Arra a kérdésre, hogy maga az idő mekkora ellenség, tehát hogy mennyit is bír ki a film vagy a celluloid szalag, az igazgató röviden azt válaszolta, hogy két tényezőtől függ: hőmérséklet és páratartalom. Tehát mindenképp kuriózum, amikor felfedeznek századeleji, múlt századbéli filmeket, mint a Lumière-tekercsek, amik nemrég érkeztek Magyarországa, az eredeti negatívok.
Óriási dolog, amikor 100-125 éves filmtekercsek nézhető formában fennmaradnak annak ellenére, hogy mi minden megpróbáltatáson mentek keresztül
– mutatott rá Ráduly György.