Nyitókép: MÁV

Lélegzetelállító mozdonycsodák jelennek meg a Balaton partján – képek

Infostart
2021. augusztus 4. 06:40
Július után augusztusban is feldíszítik az északi partot a retró mozdonyok.

A júliusi rendezvény után augusztus 7-én és 8-án a Balaton északi partját ismét retró hangulat tölti be. A MÁV járatai Budapesttől Balatonfüredig környezetbarát, villamos vontatással közlekednek, ezért az észak-balatoni vasútvonalon megújult a menetrend, és a retró vonatok közlekedése is változott a korábbi években megszokotthoz képest. A 2021-es nyár második retró hétvégéjén visszatér a 424-es „Bivaly” gőzmozdony, és ismét megjelennek a MÁV-Start, a MÁV Rail Tours és a Volánbusz retró járművei, hogy nosztalgikus hangulatban vonatozhassanak utasaink.

A Tekergő expresszvonat a ’70-es évek expresszvonatainak hangulatát idézi fel, Balatonfüred és Tapolca között. A korabeli megjelenésű, vékonycsíkos fülkés Rába kocsikból álló szerelvény élén szombaton a legendás 424-es gőzmozdony (424-247) lesz megtalálható, Balatonfüred és Tapolca között; vasárnap pedig ugyanezen a járaton a régi festésű Szergej mozdonnyal közlekedik (M62-127) a retró szerelvény. A Nyíregyháza és Zánka-Erzsébettábor között közlekedő másik Tekergő expressz vontatásáról a MÁV Rail Tours zöld Púpos (M40-219) dízelmozdonya gondoskodik.

C1 M61
Retro-424

Az idei szezontól Balatonfüred és Tapolca között kétóránként közlekedő Kék Hullám InterCity-k között – óránkénti váltásban – szintén kétóránként személyvonatok is szállítják az utasokat, melyek ezen a hétvégén teljeskörűen retró szerelvényből állnak. A személyvonatok élén Nohab és Szergej mozdonyok lesznek, a szerelvény pedig korabeli Bhv és By típusú személykocsikból áll. Forgalomba áll egy retró festésű Bz motorvonat is.

A hétvégén mindkét napján a 8.47-kor és a 14.47-kor Tapolcáról, továbbá a 11.55-kor Balatonfüredről induló; valamint a szombaton 17.55-kor Balatonfüredről induló személyvonatokon a WR 252-es nosztalgia étkezőkocsi lesz megtalálható. Az 1952-ben gyártott, korhű jelleggel – az eredeti konyhatechnikát nagyrészt megtartva – felújított étkezőkocsiban, a MÁV Rail Tours csapata látja vendégül az utasokat.

A Kék Hullám IC vonatok élén Balatonfüred és Tapolca között ezeken a hétvégéken Nohab, Szergej, illetve classic Csörgő mozdonyokkal is lehet találkozni. Természetesen az InterCity vonatok légkondicionált kocsikkal közlekednek, ezért a Nohabos vonatokban a klímaberendezéshez szükséges energia előállítása céljából egy VFK fűtőkocsi is helyet kap. A budapesti Déli pályaudvarról 9.05-kor és a Tapolcáról 17.38-kor induló Kék Hullám InterCity vonatokban az Utasellátó retró étkezőkocsija, a WRmz 101-es CAF gyártású kocsi közlekedik. Ez az utolsó eredeti külső-belső arculat szerinti EuroCity étkezőkocsi, utasterének jellegzetes bordó-narancssárga-arany színvilága a ’90-es években egész Európában egyedinek és különlegesnek számított, megjelenése messze megelőzte korát. Az étlapon megtalálhatók a klasszikus magyaros ételek, mint például babgulyás, paprikáscsirke, sertésborda vagy marhapörkölt, de emellett olyan különlegesség is, mint a bélszínjava. Az itallapon is bő a választék: badacsonyi, villányi, tokaji és egri borok, pezsgők közül lehet választani, de a vonatokon ritkán kapható párlatokat és likőröket is felszolgálják majd.

A WRmz 101-es CAF étkezőkocsi 12.30-tól 16.30-ig (a 19702 és 19793 számú vonatok között) a tapolcai vasútállomás felvételi épületénél vonatjegy nélkül is látogatható lesz, ahol az Utasellátó csapata frissítőkkel és meleg ételekkel várja a vendégeket.

A Vízipók InterRégió vonatokban a hazai InterCity közlekedés 30 éves évfordulójára emlékezve ismét forgalomba áll a Balaton északi partján az egykor ott is közlekedő klasszikus InterCity szerelvény komfort-, illetve Bko kocsikkal. A komfortkocsik menetirány szerint vagy akár a Balaton felé forgatható kényelmes, mélyen hátradönthető ülésekkel rendelkeznek, amelyekért most ezeken a járatokon felárat sem kell fizetni, a standard 2. osztályú menetjegyek érvényesek. Aki inkább a fülkés kocsikat részesíti előnyben, az klasszikus faburkolatokkal és bordó szövet kárpittal rendelkező, lehúzható ablakos, egykori 1. generációs IC kocsit is választhat.

A még inkább felejthetetlen élményekért, a júliusi retró hétvégéhez hasonlóan, szombaton a Volánbusz ismét csatlakozik különleges nosztalgia Ikarus autóbuszokkal.

Ik55

Balatonfüred autóbusz-állomásról indulva nosztalgiabuszos körút során lehet felfedezni a Tihanyi-félsziget csodáit. Ezek a járatok egy rövid szünet erejéig Tihanyban is megpihennek, ahol lehet a farosok (Ikarus 55, Ikarus 66) fotózására, vagy egy kis harapnivaló, frissítő vásárlására. Az Ikarus autóbuszokra menetjegyek egységesen 1900 forintért válthatók, melyeket elővételben a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél lehet megvásárolni.

Az autóbuszok indulási ideje úgy lett kialakítva, hogy a Budapest felől érkező Vízipók InterRégió vonatokról is kényelmesen át lehessen szállni, a Balatonfüredre való visszaérkezés után nem sokkal pedig Kék Hullám IC-vel tudják folytatni útjukat Tapolca felé.

A Tekergő expresszvonathoz csatlakozva, Tapolcáról indulva, nosztalgiabuszos körút során van lehetőség bejárni a Balaton-felvidéki tanúhegyek környékét, érintve többek között Hegymagast, Szigligetet és Nemesgulácsot. Szigligeten egy rövid pihenő alatt lehet a legendás buszokat (Ikarus 55 LUX, Ikarus 266) fotózni is. Az Ikarus autóbuszokra menetjegyek egységesen 1900 forintért válthatók, melyeket elővételben a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél lehet megvásárolni.

A programban meghirdetett vonatok hagyományos díjszabással vehetők igénybe, az utasok a retró járművek miatt extra költség nem terheli. A vasúttársaság ajánlja a Balaton 24 és Balaton 72 napijegyeket, melyek 24 illetve 72 órán át korlátlan utazást biztosítanak a Balatonnál, így könnyedén válthatnak a vonatok között.

A Volánbusz retró járataira a hagyományos tarifák, illetve a Balaton 24/72 Duo napijegyek nem érvényesek. A járatokra 1900 forintért válthatók a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a bemutatott retró vonatok és autóbuszok menetrend szerint és a meghirdetett járművekkel közlekedjenek, azonban előre nem látható műszaki vagy egyéb akadályok esetén a változtatás jogát fenntartjuk.

A járatokon kötelező az érvényes járványügyi szabályok betartása. A vonaton lévő étkezőkocsikban nem szükséges a védettségi igazolvány felmutatása.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.