Nyitókép: Budapesti Fesztiválzenekar

Ismét mozgó teherautóról zenélnek a Fesztiválzenekar művészei a fővárosban

InfoRádió
2021. június 9. 15:00
Szerda és péntek délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban várható az élő zenét hozó autó felbukkanása. A mobil utcazenélés mellett ismét országszerte fellépnek templomokban, zsinagógákban.

Ismét útjára indul a Fesztiválzenekar zenés teherautója, aminek platójáról a zenekar művészei már májusban is muzsikáltak a fővárosiaknak. A nagy sikerre való tekintettel e hét szerdán és pénteken újra felkerekednek a kamaraformációk, hogy kisebb megállókat is beiktatva könnyed darabokat játsszanak a budapesti belvárosban és Újlipótvárosban – olvasható a BFZ sajtóközleményében.

„Természetesen kisebb formációkról van szó, nem egy egész szinkronikus zenekart kell elképzelni a Band Wagon tetején” – fogalmazott az InfoRádiónak a BFZ menedzser-igazgatója. Erdődy Orsolya megjegyezte, lesznek helyszínek, ahol majd meg is állnak néhány perc elejére, többek között a Szent István és Olimpiai parknál, vagy a Madách téren.

Budapesti Fesztiválzenekar

Az útvonal elsősorban nagyobb játszótereket érint, hogy felhívják a figyelmet szombati családi napjukra, amelyen ingyenes gyerekprogramokkal, például Kakaókoncerttel várják a gyermekeket és szüleiket az Aquincumi Múzeumban. Az egész napos rendezvényen a BFZ új évadra szóló bérletei mellett első alkalommal lehet a 2021/22-es szezon jegyeit is megvenni.

„A következő szezon egy igazi újjászületés lesz, mert újra végre közönség előtt tudunk muzsikálni, erre várunk egy éve!” – fogalmaz Fischer Iván a májusi teherautós zenélésről készült kisfilmben.

Budapesti Fesztiválzenekar

Szintén folytatódik a BFZ Közösségi Hét programsorozat is, amelynek keretében a zenekar kamarakoncerteket ad többségében vidéki templomokban és zsinagógákban.

A berettyóújfalui zsinagóga felújított épületében például a Fesztiválzenekar adja a megnyitó utáni első kulturális eseményt június 14-én, de játszanak tokaji, szekszárdi és keszthelyi zsinagógákban is, olyanokban, amelyek már egyáltalán nem vagy nem eredeti funkciójuk szerint működnek. A templomi koncertsorozat keretében pedig ezúttal Pestszenterzsébetre, Révfülöpre és Perbálra látogatnak el.

A vallási épületekben tartott eseményekre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A részletes program és további részletek a zenekar honlapján, a BFZ oldalán olvashatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ismét mozgó teherautóról zenélnek a Fesztiválzenekar művészei a fővárosban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást