A Vígszínház színésze örömmel fogadta Zsámbéki Gábor felkérését a főszerepre, és azt mondta: a rendező mindvégig lelkesíteni tudta az előadáson dolgozó művészeket.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező az InfoRádiónak elmondta, december 20-án lett volna a Lear király bemutatója, amit Nádasdy Ádám fordításában visznek színpadra. Egy hónappal a tervezett premier előtt föl kellett függeszteni a próbafolyamatot, akkor a munka felénél tartottak. De nem álltak le, Zoomon folytatták a darab feldolgozását.
„Sok minden köszönhető Zsámbéki Gábor szívósságának és a társulat töretlen lelkesedésének, mert az év végi ünnepeket követően megállás nélkül
heti minimum három alkalommal estenként egy-egy jelenettel, majd mikor egy kicsit komplexebben előrébb haladtunk az elemzettséggel, akkor már több jelenetet összekötve, vagy volt úgy, hogy egész felvonással haladtunk szépen. Dolgoztunk.
Mindenki a maga otthonában, mégis egy felületen közösen együtt lehettünk, vagyis az anyag állandóan formálódott, forró maradt, nem engedtük el egy pillanatra sem, és amióta egy hónappal ezelőtt visszatértünk a színpadra, nagy intenzitással, ugyanúgy folytatjuk, de most már legalább személyesen és céltudatosan közelítve a célhoz. Május 29-én este közönség előtt fogjuk játszani a produkciót, mindannyian várjuk” – mesélt a próbafolyamatról Hegedűs D. Géza.
A színművész szerint a járvány miatt pont olyan lett a közvetlen környezet és a tág világ, hogy az hordozza azokat az elemeket, amelyek foglalata a Lear királynak is. Mint mondta,
amikor William Shakespeare írta ezt a darabot, akkor Londonban két évig pestisjárvány dúlt,
a színházak nem játszhattak.
„Ez az előadás a veszteségek műve. Egzisztenciák és sorsok hullanak a semmibe, olyanok, amelyek hosszú ideig fixnek és rendíthetetlennek mutatták magukat, ennek hihetetlen drámája van, több alaknak a darabban végig követhető sorsán át mutatkozik ez meg” – mondta az előadás címszereplője.
„Lear király – folytatta – a világ tetejéről, a magabiztos világképpel magas társadalmi státuszból zuhan a mélybe. Shakespeare ahogy végigvezeti a műben a főhőst ezen az úton, az stációról stációra megértése az emberi létnek és az emberi sors esszenciájához jut el azzal, hogy hirtelen úgy sodródik a világ szélére, hogy mindazon, amit addig elvesztett, kívül van már. Rálát erre az egész világra és megérti azt, hogy önazonosnak lenni egyet jelent a Lear király-i minden sallangtól és kötöttségtől mentes állapottal.”