Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Több mint nyolcvan film az első Magyar Mozgókép Fesztiválon

Infostart
2021. május 27. 18:00
Öt kategória, nyolc helyszín, négy premier és számos moziklasszikus. Törőcsik Marira is emlékeznek.

Nyolcvannégy magyar filmet láthatnak a nézők az első Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelynek Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthont június 23. és 26. között. A rendezvény a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósul meg - közölte csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján Muszatics Péter programigazgató.

Kiemelte: a 84 filmet öt kategóriában, nyolc helyszínen vetítik. Az első vetítés Varsics Péter rendező Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékának díszbemutatója lesz június 23-án este a veszprémi várban. A filmben többek között olyan nagyszerű színészeket láthat majd a közönség, mint Fekete Ernő, Béres Márta, Trokán Nóra, Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs és Hegedűs D. Géza.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

A fesztiválon

  • 15 mozifilmet - ebből négy premier -,
  • öt tévéfilmet,
  • 16 dokumentumfilmet,
  • 17 animációs filmet,
  • 26 kisjátékfilmet és
  • 5 moziklasszikust vetítenek.

A Magyar Mozgókép Fesztivál az idén elhunyt Törőcsik Marira emlékezik; látható lesz Maár Gyula Déryné, hol van? című 1975-ös filmje, melyben Törőcsik Mari alakítja Dérynét. A rendezvény záróakkordjaként június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.

Muszatics Péter hozzátette: az egykori veszprémi tévétalálkozó emlékére kiállítást szerveznek, valamint egy korabeli riportfilmmel emlékeznek a rendezvényre. Kiemelte, hogy 50 éves az egyik legjobb magyar film, a Szindbád, melynek alkotói, Huszárik Zoltán rendező és a főszereplő Latinovits Zoltán 90 éve születtek. A fesztivál a felújított kópia vetítésével, filmbevezetővel és a film utáni, diákok számára szervezett háttérbeszélgetéssel, egy Latinovitsról szóló kerekasztal-beszélgetéssel és különleges gasztroprogramokkal tiszteleg a klasszikus előtt.

A Magyar Mozgókép Fesztivál programjának kialakításakor nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy sokszínű kiegészítő események gazdagítsák a kínálatot. Így a füredi Vaszary-villában szakmai és irodalmi program, a veszprémi Óváros téren pedig színházi előadás, beszélgetések és koncertek - többek között Anima Sound System és Fran Palermo Akusztik - várják majd a közönséget.

Megjegyezte, hogy Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjének veszprémi helyszíneit érinti majd egy szervezett séta és vetítenek egy portréfilmet is a rendezőről. Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az eseményen emlékeztetett arra, hogy az idén 120 éves a magyar film. "Nagy öröm, hogy a jubileum évében indíthatjuk útjára ezt az új rendezvényt, mely a magyar film kulturális rangjához méltó ünnep lesz a közönségnek és a szakmának egyaránt" - fogalmazott Káel Csaba, aki hangsúlyozta, hogy a fesztivál a friss magyar filmtermés legjavát vonultatja fel. "A távlati célunk Európa új kulturális-kreatív ipar régiójává válni, a filmet pedig ennek az ágazatnak az egyik legdinamikusabban fejlődő területének látjuk, így nem titkolt célunk, hogy a szakma találkozóhelyévé szeretnénk válni" - fogalmazott Navracsics Tibor Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kormánybiztosa a sajtótájékoztatón.