Lehoczky Zsuzsa nagy boldogságnak, valamint „torokszorító megtiszteltetésnek” tartja, hogy a nemzet színésze címben részesülhetett, és részévé válhatott egy „nagyszerű emberek, nagyszerű művészek” alkotta csoportnak, ami talán az operának és a musical műfajának is jót tehet.
Felnőtt pályafutása 1956-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban indult Tordy Gézával és Csurka Lászlóval. „Majd jött az '56-os rumli, mindenki menekült. Én Pesten keresztül, egy tejeskocsival kerültem Szegedre – szegedi lány vagyok és ott élt az édesanyám – és ott ragadtam, de nem bántam meg” – idézte föl az InfoRádiónak. Lehoczky Zsuzsa egészen 1962-ig volt a Szegedi Nemzeti Színház társulatának a tagja, majd augusztus 1-től – a mai napig, immáron örökös tagként – a Budapesti Operettszínház művésze.
Lehoczky Zsuzsa és Törőcsik Mari egy színpadon is álltak az Operettszínházban A vöröslámpás című darabban, és ameddig volt rá lehetőség, telefonon tartották a kapcsolatot. A művésznő megjegyezte, az egyetlen szomorúsága a nemzet színésze címmel járó megtiszteltetésben, hogy a „Marika meghalt”.
„Ha nem én lennék a helyében is zokogna a lelkem, így talán duplán”
– tette hozzá.
Lehoczky Zsuzsa pályája során sokakkal állt egy színpadon. A legnagyobbak listáját is nehéz felsorolni, de – mások mellett – együtt játszott Honthy Hannával, Feleki Kamillal, Latabár Kálmánnal és Rátonyi Róberttel. „Básti Lajossal és Ajtay Andorral, hogy a prózaiakat is említsem” – egészítette ki a sort a művésznő. Utóbbi színésszel a Tündérlaki lányokban, előbbivel pedig a legismertebb szerepe a My Fair Lady, amit ők mutattak be Magyarországon.
Mint mondta, mindig jó szívvel gondol színésztársaira, bár nála „alapállás”, hogy akire esetleg nem szeretne rossz érzéssel gondolni, azokat el is felejti, így aztán csak szeretetet adó emberekkel van körülvéve. „Aki bánt, valami baja van velem, jogos vagy jogtalan, azokat én szépen elfelejtem. Ilyen a természetem, ha bántanak, két–három napig arra gondolok, hogy »hűha«, aztán eltűnik a gondolat és vele a személy is – számomra.”