Nyitókép: MTI/Kászoni László

Művészeti Tanács kötelékében vezeti a szombathelyi színházat Jordán Tamás utóda

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2021. január 30. 11:41
A népszínházi vonal erősítése mellett egy Művészeti Tanácsot is létrehozna a szombathelyi Weöres Sándor Színház új igazgatója, Szabó Tibor.

A 64 éves Szabó Tibor váltja a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén Jordán Tamást a következő öt évre.

Szabó Tibor az InfoRádiónak azt mondta: nem tudja, hogy egyáltalán fel lehet-e készülni a színház vezetésére a járványhelyzet miatt, hisz "mindennapi nehézségeket" jelent a világjárvány, új kihívásokat okozva.

"A legerősebb tartópillér a bevétel, ami a bérlet- és jegyeladásból származik, és hát mára ez sok tízmillióval kevesebb, ezzel kell indítanunk ebben az évben. A másik, hogy a művészembernek direktben kell a visszajelzés. Dolgozunk, készítjük az előadásokat, de nem tudjuk, mikor mutathatjuk meg a nézőknek" - ecsetelte Szabó Tibor.

Az intézmény vezetését - mint elmondta - nem egyedül végezné, hanem egy újólag létrehozandó Művészeti Tanáccsal együtt, ez tapasztaltabb és fiatalabb színházi emberekből, rendezőből, színészből, dramaturgból állna össze. Ez a csapat segítene neki

összeállítani a művészeti társulatot mennyiségben és minőségben, segítik az igazgatót a repertoár összeállításában, a színész és a szerep összepárosításában, valamint a rejtett képességek felfedezésében.

A Művészeti Tanács tagja mások mellett Horváth Csaba táncos-koreográfus-rendező, az SZFE tanára, Kiss Csaba József Attila-díjas dramaturg és Jászai-díjas rendező, Nagy Cili színész, Szárdár Tagirovszkij rendező és Nagy Péter István fiatal táncos-színész-rendező.

Az általa elképzelt népszínházi "vonal" mellett szól, hogy Szombathely egy vidéki megyeszékhely, ekképp pedig mindenféle igényt ki kell tudnia elégíteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Tibor lett a szombathelyi színház igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást