Nyitókép: MTI Fotó: Czimbal Gyula

25 éves A dzsungel könyve – jubileumi előadás szombaton

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2021. január 29. 06:29
Idén 25 éves A dzsungel könyve című előadás, amelyet már több mint 1300 alkalommal játszottak a Pesti Színházban. Szombaton este hattól online lesz látható a darab. Hegedűs D. Géza rendező az InfoRádiónak azt mondta, hogy a Dés László és Geszti Péter által írt dalok annyira közkedveltek lettek, hogy ma már szinte népdalnak számítanak.

Mára beigazolódott a Vígszínház egykori igazgatójának, Marton Lászlóknak a jóslata, aki már az ősbemutató után érezte A dzsungel könyve című előadás hatalmas sikerét – értett egyet Hegedűs D. Géza, akinek – a volt rendező szavaival egybehangzóan – valóban ez lett az egyik legsikeresebb és leghosszabb életű előadása. De nem is véletlen, hiszen Marton László kiváló kvalitásérzékkel rendelkezett, és számtalan hasonló produkciónak volt a rendezője, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vagy A padlás című mesemusical, tehát kiemelkedő kvalitásérzékkel – tette hozzá a Kossuth-díjas színművész.

Hegedűs D. Géza szerint A dzsungel könyve örök érvényét dicséri, valamint a minőségét jelzi, hogy már szinte minden magyar színház bemutatta, sőt, külföldre is eljutott. Az abban szereplő dalok pedig, amiket Dés László és Geszti Péter írtak, ma már szinte népdalszámban mennek, és annyira része a mindennapi életnek, a felnövekvő generációknak, hogy az már „csoda”. Mint mondta, a dalok nem ráaggatottak a történetre, hanem a természetes szituáció szüli őket, tehát nagyon is dramaturgikus és karakterizáltan megjelenő művek, ahogy éppen egy–egy szereplő alakja vall, vagy nyilvánul meg. Összességében ugyan olyan sokszínűek a dalok, mint maga a világ, amik számtalanszor lüktetnek a mindennapokban is az emberben.

A dalok születésével kapcsolatban felidézte, annak idején, amikor elkezdődtek a próbák, Dés László a helyszínen kísérte a folyamatot, és olykor adott pillanatban írta meg egyik vagy másik szerzeményét. „Emlékszem, hogy hogyan jött be, hogy hozta a kottáját, hogy ült neki a zongorának és játszott… Ez mind–mind máig bennünk él és már kitörölhetetlen mindannyiunkban, akik részesei lehettünk.”

A Kossuth-díjas színész arra is kitért, nagy várakozással tekint január 30-ára, szombat este 6 órára, amikor A dzsungel könyve 25 éves jubileumi előadás online lesz látható.

Hegedűs D. Géza rendező azt is elmondta az InfoRádiónak, hogy melyik szerepet játszaná el a legszívesebben - a teljes interjút alább meghallgathatják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
25 éves A dzsungel könyve című előadás - Hegedűs D. Géza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást