Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Két feladata még biztosan van Szolnokon Balázs Péternek

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2021. január 27. 12:37
A Kossuth-díjas színész-rendező maradna az alföldi városban, de nem fogja "magát felkérni táncolni".

Balázs Péter július elsejével távozik a Szolnoki Szigligeti Színház éléről. A Kossuth-díjas színész-rendező 14 éven keresztül irányította a színházat.

Hogy megvalósult-e nagy célja, hogy jobb, szebb, értékesebb, szórakoztatóbb színházat hagyjon maga után, mint amilyet átvett, arról az InfoRádióban azt mondta, szerinte igen, de az ember a saját fiára, lányára, unokájára természetes, hogy azt mondja, hogy szép és jó, ám másoknak lehet, hogy nem ez a véleménye.

"Mindig jönnek újak, fiatalabbak, akik továbbvisznek egy adott dolgot, lehet, hogy jól, jobban, de az is lehet, hogy rosszabbul.

Nem tudjuk, hogy lesz, de ez a szépsége, az izgalma is a dolognak" - értékelt.

Nyárig azonban szeretné mindenképp befejezni a színház felújítását, hogy a társulat visszaköltözhessen a saját otthonába, méltó körülmények között folytatva az életét.

És februárban kezdődnek utolsó rendezésének próbái is, Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című darabját állítja színpadra.

"A színészet apoteózisaként fogalmaztam én meg. Akkor született, amikor a színészet kibomlott, és elkezdte kiszorítani a német színjátszást, majd nyíltak Kolozsvárott, Kassán és Pesten a színházak.

Ezt szeretném még bemutatni, végtelenül büszkén arra, hogy ennek a színháznak az igazgatója lehettem 14 éven keresztül.

Megtiszteltetés és szolgálat volt ez, úgy érzem, a képességeimhez képest sikerült végigvinnem, a legnagyobb nehézségeken is úrrá lennem."

A saját műsortervét is elkészítette még, amely ha elnyeri az új igazgató tetszését, akkor marad, de hogy ő színészként marad-e Szolnokon, az az új felállástól függ, de nem fogja "magát felkérni táncolni a parketten".

Szíve szerint - ha egészsége engedi - színészként és rendezőként is folytatná a városban vagy másutt. Március 5-én tölti be 78. életévét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balázs Péter távozik a Szolnoki Színház éléről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást