Nyitókép: orfeo.hu/Márkos Tamás

Online közvetítik az Orfeo Zenekar 30 éves jubileumi koncertjét kedd este

Infostart
2021. január 19. 15:36
A Zeneakadémia nagyterméből szól az idén a harmincadik évfordulóját ünneplő zenekar előadása január 19-én 19.30-tól.

Az együttes harmincéves jubileumi koncertjét eredetileg a Purcell Kórussal együtt ünnepelte volna, de a járványhelyzet miatt műsorváltoztatásra volt szükség. A zenekart így még inkább előtérbe helyező műsoron ezúttal olyan Haydn- és Mozart-művek hangzanak el, amelyekben az Orfeo mind önálló együttesként, mind pedig kedvelt szólistái partnereként kiemelkedő szerephez jut.

2020 októberében a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar első alkalommal tűzte műsorára Haydn 1775-ben komponált első és máig legkevésbé ismert, Il ritorno di Tobia (Tóbiás visszatérése) című oratóriumát. Az előadás a járvány miatt elmaradt, ám a jubileumi koncerten felcsendül ennek nyitánya, amely azon túl, hogy ízelítőt ad a műből, előrevetíti a folytatást, hiszen a teljes oratórium a tervek szerint 2022 tavaszán hangzik majd el - olvasható a Zeneakadémia honlapján.

A Scena di Berenice Haydn második londoni tartózkodásához köthető, melyet 1795-ben mutattak be, mielőtt a szerző végleg hazatért. A szöveg Pietro Metastasio Antigono című művének egyik jelenetéből származik, akinek librettóját a 18. század során számos zeneszerző megzenésítette. Az opera seriára jellemző drámai jelenetben Berenice alakját Baráth Emőke eleveníti meg, míg az est másik szólistájaként Berecz Mihály Mozart Bécsben keletkezett A-dúr zongoraversenyét (1786) játssza, mely a szerző egyik legismertebb zongoraversenye.

Mozart utolsó három szimfóniája 1788 nyarán keletkezett. Ezek egyike a 39. Esz-dúr szimfónia, amely bár ilyenformán a „nagy” g-moll és a C-dúr „Jupiter” szimfóniával együtt Mozart legnagyobb szimfóniái közé tartozik, mégis e három közül ez a legkevésbé játszott, így az Orfeo közönsége is most hallhatja először Vashegyi együttesének tolmácsolásában.

A közvetítés több helyen is látható:

A koncertet a Bartók Rádió is élőben közvetíti, a koncert szünetében pedig Vashegyi Györggyel hallható beszélgetés a jubileum kapcsán.

A pontos műsor:

Haydn: Il ritorno di Tobia, Hob. XXI:1 – Nyitány
Mozart: 23. (A-dúr) zongoraverseny, K. 488
Haydn: Scena di Berenice, Hob XXIVa:10
Mozart: 39. (Esz-dúr) szimfónia, K. 543

Baráth Emőke (szoprán), Berecz Mihály (fortepiano)
Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken)
Vezényel: Vashegyi György