Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Zalatnay Sarolta Bergendy Istvánról: egy "fazon" volt, akire mindenki hallgatott

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. december 15. 16:57
Bergendy István a magyar könnyűzenei élet egyik "alapköve" volt – mondta az InfoRádiónak Zalatnay Sarolta énekesnő, aki mentoraként tekint a hétfőn elhunyt Liszt Ferenc-díjas zenészre.

Zalatnay Sarolta nemcsak zenésztársként, hanem barátként gondol vissza Bergendy Istvánra, akivel nagyon sok időt töltött el mind privát életében, mind a színpadon. Sőt mi több, alapmentorának tekinti, miután ő volt az, aki fölfedezte az énekesnőt a rádió, illetve a nagyközönség számára egy amatőr énekverseny során, ahol a zsűriben elnökölt az eltávozott zenész.

Bergendy István kiváló tanári képességein túl rengeteg hangszerhez is értett, az első hangtól az utolsóig maximalista volt, ez látszott a zenekar munkáján is. Amikor az embert kísérte, legyen volt szó akár rádió- vagy stúdiófelvételről, örökös ötletei, zseniális kretavitása mellett pedig profi módon végezte a zenélést – tette hozzá Zalatnay Sarolta.

Az említett amatőr versenyen elért győzelem után Zalatnay Sarolta egy bakelitlemezt is készíthetett a Bergendy-együttessel, amit különböző dalok feléneklése követett a rádióban. Sőt, Auth Edének, a zenekar zongoristájának szerzeményével, a Hol jár az eszem? című dallal szerepelhetett az 1966-os Táncdalfesztiválon.

Az énekesnő úgy látja, Bergendy István a magyar könnyűzenei élet egyik igazi alapköve volt. A korszak oszlopos tagjait megvizsgálva, legyen szó Benkő Lászlóról, Zoránról vagy akár Presser Gáborról, szerinte Bergendy még akár fölöttük is állt, mindenki hallgatott rá, nagyon nagy tudása volt. Mindehhez nagyon pozitív, örök mosolygó volt, egy-egy különcségével (például a kopaszra nyírt feje vagy a ruhái) egy igazi "fazon" volt – nem véletlen, hogy mekkora tiszteletnek örvendett a zeni szakmában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zalatnay Sarolta Bergendy Istvánról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást