Nyitókép: Szigetváry Zsolt

A feleségem történetének is a koronavírus diktál – videó

InfoRádió
2020. november 22. 17:01
Néhány héten belül végeznek A feleségem története című film utómunkáival: a film vezető producere beszélt nehézségeikről az InfoRádióban.

A feleségem története című film utómunkálataiba is beleszólt a koronavírus, árulta el az InfoRádióban Mécs Mónika, az Enyedi Ildikó rendezte film vezető producere.

A film francia-magyar-német-olasz koprodukcióban, a feladatok felosztásával készül, a képi és a hang utómunkák nagy része pedig Berlinben zajlott volna.

"Enyedi Ildikó rendező az első hullámban koronavírusos lett, le kellett állni a forgatással, amíg meg nem gyógyult. Öröm viszont az ürömben, hogy ezáltal szerzett ellenanyagot és egy darabig utazhatott" – mondta el Mécs Mónika.

Így amikor a színészek nem tudtak a berlini utószinkronra elutazni, azt találták ki, hogy a rendezőnő megy el hozzájuk Párizsba vagy akár Amszterdamba, és a helyszínen bérelt stúdiókban végezték el feladatukat.

"Nagyon kreatívnak kellett lenni, folyamatos agyalásban voltunk, hogy hogy mentsük a helyzetet szögletre. Mindig ki tudtunk találni valamit" – tette hozzá a vezető producer.

A fényelést például Berlinben végezték volna, de Rév Marcell operatőr Los Angelesben rekedt, ott forgatott épp, a lezárások miatt már nem tudott hazajönni. Így hát neki ott béreltek stúdiót, míg Enyedi Ildikó Berlinben ült egy másikban, így dolgoztak távfényeléssel, rengeteg munkát és energiát befektetve.

A filmnek a vezető producer szerint jót is tett, meg nem is, hogy elhúzódott készítése. Negatívum a költségek növekedése – akár több tízmillió forintra is rúghat az extra kiadás mértéke –, illetve az alkotói hevületet is megtorpantja a leállás. Jöttek viszont új ötletek, megoldások, zenei megoldások, amelyek egy gyorsabb munkafolyamatnál elmaradtak volna.

"Azért jobb lett volna időben befejezni: mindenkit próbára tett ez a hosszú folyamat és a vírus" – fogalmazott.

A premierrel kapcsolatban elmondta:

a covid diktál, jó ideje az van, amit a vírus mond.

Így nehéz megmondani, mi történik, de a terv az, hogy amint néhány hét múlva a film elkészül, megkezdik annak fesztiváloztatását, egy A-kategóriás fesztivált megcélozva a premierrel. De ebben is bizonytalanság az, hogy nem tudni, melyik seregszemlét tartják majd meg, mivel azokat is sorra szervezik át hibrid, félig online üzemmódba. "Egyelőre annak örülök, hogy végre dobozba kerül a film, egy hároméves munka, aminek a végére érünk" – mondta.

A feleségem története angol nyelven forgott, egyelőre magyar felirattal készül, de tervben van az is, hogy magyar szinkront is kap.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A feleségem története
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást