eur:
394.03
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: nfi.hu

Özönlenek a magyar filmek a mozikba, itt vannak az idei bemutatók

A nyár folyamán újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti Balhé című vígjátékra már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az ősz folyamán további új magyar filmek érkeznek.

„A Nemzeti Filmintézet az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy biztonságos körülmények között újraindulhasson a hazai filmipar. A nyáron újranyitó vetítőhelyeket a Vissza a moziba! – A magyar film hónapja pályázattal a Nemzeti Filmintézet 300 millió forinttal támogatta, hogy magyar filmeket tűzzenek műsorra júliusban, és visszacsábítsák a közönséget. A biztonságos körülmények között üzemelő mozikba folyamatosan térnek vissza a nézők, és bizalomra ad okot, hogy a július végén bemutatott Pesti balhéra már mintegy 70 ezren váltottak jegyet” – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Az ősszel további hazai bemutatók következnek a Nemzeti Filmintézet közleménye szerint:

  • Szeptember 10-től Lakos Nóra első mozifilmje, a Hab érkezik. A könnyed stílusú, de komoly témákat is boncolgató romantikus vígjáték főszerepeit Kerekes Vica és Mátray László alakítja.
  • Nincs parancs! címmel készült 1989 sorsfordító eseményeiről egy magyar és egy német határőr történetén keresztül tényfeltáró történelmi dokumentumfilm Szalay Péter rendezésében, amely szeptember 17-től lesz a mozik műsorán.
  • Szeptember 24-én, a velencei és a torontói filmfesztivál premierjét követően érkezik a mozikba Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, amelyben a valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében, a főszerepekben Stork Natasa és Bodó Viktor.
  • Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje, az Éden számos nemzetközi fesztiválszereplés után október 15-én érkezik a hazai mozikba. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült film egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern civilizációval jár.
  • Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, mely a két főhős, a drogos alfahím és az istent játszó pszichiáter egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól. A Toxikoma október 22-től látható a mozikban, a főszerepeket Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya játssza.
  • A Rezes Judit, Mészáros Blanka és Mészáros Máté főszereplésével készült Gothár Péter-filmet, a Hét kis véletlent november 26-án mutatják be a mozik. A film történetmesélése a kortárs szórakoztató film sablonjaitól eltérő új filmes közlési forma lesz.
  • Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmje november 12-től lesz látható. Az európai romantikus komédiák szellemében fogant vígjáték érzelmes, humoros története bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába, az örökbefogadás bonyodalmaiba és a gyerekvárás mindenki életét fenekestül felforgató helyzeteibe. A főszerepekben Ötvös András és Gombó Viola Lotti.
  • Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál egy thrillerelemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma, amely november 19-től látható a mozikban Kiss Diána Magdolna, Borbély Alexandra és Bogdan Dumitrache főszereplésével.
  • December elsejétől lesz látható A béke követei, a trianoni magyar békedelegáció munkáját bemutató dokumentum-játékfilm. A Babos Tamás és Kálomista László Tamás rendezésében készülő alkotás archív felvételeket, történész megszólalásokat és dramatizált jeleneteket vegyít, hogy a mai nézői elvárásoknak megfelelően mutassa be a békeküldöttség féléves munkáját.
  • Varsics Péter első mozifilmjében, az Így vagy tökéletesben humorral és érzelemmel mesél egy ezoterikus sikerkönyvszerző és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos hazugságokkal és önbecsapásokkal teli kapcsolatáról. A ma Budapestjén játszódó romantikus dramedy december 3-án érkezik Béres Mártával és Fekete Ernővel a főszerepekben.
  • A tervek szerint még idén bemutatják Bergendy Péter új filmjét, a Post mortemet. A Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült borzongató alkotás az első világháború és a spanyolnátha-járvány után játszódik egy kísértetjárta, magyar faluban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×