Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Tízmilliárdos színházfelújítás Debrecenben

Infostart
2020. július 8. 20:50
Kívül és belül is megújul a Csokonai Színház, több mint 550-en nézhetik majd az előadásokat a rekonstrukció után.

A Modern Városok Program keretén belül elkezdődhet a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház műemléképületének átfogó felújítása, amelyet a Hunép Zrt. végez el több mint 9,6 milliárd forintból – írja a magyarepitok.hu.

A színház épülete régen esett át felújításon, és mostanra már színháztechnológiailag elavult, kevés néző fogadására alkalmas és műszaki problémák is jelentkeztek. A rekonstrukció fő célja a befogadóképesség bővítése, külső-belső felújítás és a teljes körű színpadtechnikai megújulás az a műemléki értékek figyelembevételével.

Az átfogó rekonstrukció magába foglalja a homlokzat- és tetőfelújítást, a nyílászárók cseréjét, a vizesblokkok, öltözők és irodák komplett felújítást, a fal- és padlóburkolatok cseréjét, valamint a festés-mázolást.

Belsőépítészeti szempontból a fejlesztés keretében megvalósul a közösségi terek és a nézőtér bútorozása, illetve a próbatermek akusztikai kialakítása. A színházban új audiovizuális rendszereket és új ügyeleti hívó- és utasítórendszereket építenek be, továbbá elvégzik a teljes körű akadálymentesítést is.

A színházban 553 ülőhelyet alakítanak ki, ezen felül pedig 16 rendezői helyet és 66 ideiglenes ülőhelyet is elhelyeznek, továbbá a 3. emeleten 40 állóhely is lesz majd. A színházban megújulnak az épületgépészeti és épületvillamossági berendezések, valamint az színpadi hang- és fénytechnológia és elektromos hálózat is.

A műemléképület jellegből kifolyólag szobor- és kőrestaurátori munkálatok is megvalósulnak, melynek részeként megtisztítják és helyreállítják a homlokzati díszeket és az ornamentikát.