Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Nagy körültekintéssel készül az egyik első nyári fesztivál

InfoRádió / MTI
2020. június 20. 12:48
Összeállt a Paloznaki Jazzpiknik idei programja: augusztus 20. és 22. között a nemzetközi sztárok mellett több mint 40 magyar fellépő várja a közönséget.

Az idei eseményt a járványhelyzet miatt az eredetileg tervezettnél később, és a legnagyobb körültekintés mellett rendezik meg, nagy hangsúlyt fektetve a látogatók biztonságára - hangsúlyozta Valde Orsolya fesztiváligazgató. Hozzátette: rendszeresen fertőtleníteni fogják a légteret, a belső tereket, a piknikbuszokat, a mellékhelyiségeket és a backstage-et is.

Mint mondta, a program összeállításakor próbálták megtartani a korábbi fellépőket, de szinte mindegyikük lemondta a részvételt, ezért azokat az előadókat keresték meg, akik korábban a piknik vendégei voltak, így állt össze a nemzetközi és magyar fellépők listája, amely a jazzpiknik honlapján érhető el.

Kiemelte, hogy

az augusztus 20-ai nyitónap egyik sztárfellépője a De Phazz német jazzegyüttes,

amely a soul, a latin zene, a trip hop és a drum and bass elemeit ötvözi a nagyszínpadon. Másnap a Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band zenél, az est fénypontja pedig Candy Dulfer holland szaxofonista koncertje lesz. Szombaton, a zárónapon többek között Mario Biondi és a Kraak & Smaak Live Band szórakoztatja a közönséget - sorolta a nemzetközi előadókat a fesztiváligazgató, kiemelve, hogy a piknik történetében idén lesz a legtöbb fellépő.

Augusztus 20-án ünneplik a Magyar Jazz Napját - hangsúlyozta Zsoldos Béla, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke. Ez alkalomból, az idén 30 éves jubileumát ünneplő Magyar Jazz Szövetség közreműködésével a Finucci Bros Quartet egy élő jazz-lengendával, Randy Brecker hatszoros Grammy-díjas trombitással lép színpadra a piknik nyitónapján.

Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke hozzátette, hogy a jubileum alkalmából több rendezvényt is tartanak. "A Paloznaki Jazzpiknik jó lehetőség számunkra, hogy a magyar jazz élvonalából összeállított műsor szélesebb rétegek számára elérhetővé váljon" - hangsúlyozta.

Sánta Dániel szervező kiemelte, hogy több mint 40 magyar fellépő várja a közönséget az idei pikniken. A nagyszínpadon lép fel a Mörk, amellyel inkább a fiatal korosztályt szeretnék elérni. A Hangfoglaló Programmal való együttműködésnek köszönhetően ad koncertet két kezdő zenekar, a The Anahit és a Nagy Emma Quintet. Gátos Iván új zenekarával, a Stinky Bugs-al lép színpadra, a csapatban közreműködik Törőcsik Franciska színésznő is.

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat, idén az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját támogatják.

Az alapítvány idei célja az első magyarországi Autista Mintaház létrehozása, amely fejlesztő és módszertani központként működik majd, hogy hosszútávú megoldást nyújtson az autizmussal élők számára - hangsúlyozta Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy az Én is kék vagyok elnevezésű kampánnyal az autizmus világnapjára hívták fel a figyelmet, anyák napja alkalmából pedig a MOL támogatásával tíz, autista gyermeket nevelő, egyedülálló anyukát tudtak támogatni.

További fontos célkitűzésük az érzékenyítés és az edukáció. Az alapítvány munkatársai azért dolgoznak, hogy minél széles körben megértessék és megértsék, milyen nehézségekkel kell az autizmussal élőknek megküzdeniük, a megértés pedig már magával hozhatja az elfogadást - hangsúlyozta.

A Paloznaki Jazzpiknik látogatói egy kék szívvel fotózhatják le magukat, és ha ezt a képet az #együttazautistákért hashtaggel feltöltik közösségi oldalukra, akkor a MOL fejenként ezer forinttal támogatja az alapítvány munkáját - tette hozzá Szijjártó-Nagy Szilvia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Valde Orsolya, a Palóznaki Jazz Piknik főszervezője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást