Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Mégis tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. június 10. 20:34
Bár a Szegedi Szabadtéri Játékok elmaradnak az idén, a szegedi Dóm téren mégis lesz két ingyenesen megtekinthető előadás. Júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget

Herczeg Tamás igazgató közölte: hosszas gondolkodást követően jutottak arra, hogy a vírushelyzet után valamilyen módon mindenképpen meg kell jelennie a Szegedi Szabadtéri Játékoknak azon a téren, amelyet a legnagyobb magyar kultúrpolitikus, Klebelsberg Kuno szabadtéri színjátszásnak álmodott meg. „A szegedieknek, a magyar kultúraszerető közönségnek és a nemzetközi térből hozzánk látogatóknak is tartozunk azzal, hogy valamilyen produkciókkal jelentkezünk” – fogalmazott.

„Most jött el a történelmi pillanat – folytatta az igazgató –, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre.”

Hugo von Hofmannsthal műve az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, a főszerepekben pedig két Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. Július 24-én a címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot.

Mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség. Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én Szente Vajk rendezésében érkezik a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett látható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást