Nyitókép: Pixabay.com

BFZ: a határátlépések évada következik, sok női szólistával

InfoRádió
2020. május 24. 20:53
Június 10-től kezdi árusítani bérleteit a Budapesti Fesztiválzenekar. Szeptemberben ingyenes, országjáró közösségi koncertkörúttal és az Európai Hidak Fesztivállal indítják el a 2020/21-es évadot. A főváros és a kormány megállapodásának köszönhetően biztosított a működésük – mondta az online sajtótájékoztatón Fischer Iván zeneigazgató.

A Fővárosi Önkormányzat és a magyar kormány megállapodása értelmében a Budapesti Fesztiválzenekar 1,65 milliárd forint éves támogatásban részesül, ami jelentős növekedés. A BFZ koncertjeire a nagyközönség

június 10-től vásárolhatja meg bérleteit, a szólójegyek és szabad bérletek június 24-től lesznek elérhetőek.

A tervek szerint folytatódik a Közösségi Hetek ingyenes országos koncertsorozat, az Európai Hidak fesztiválján szeptemberben pedig Nagy-Britannia áll majd a középpontban a Müpában.

Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója elmondta, a határátlépések évada lesz a következő, sok női szólistával. Bemutatta a zenekar új bérletsorozatát, és az első szeptemberi fellépések terveit is. A 11 bérlet közül újdonság a Fricsay-bérlet, amely délutánonként kínál koncerteket három helyszínen, a Müpában, a Zeneakadémián és az Olasz Kultúrintézetben.

Az új évadban a Fesztiválzenekar muzsikusai újra együtt zenélnek mások mellett Vilde Frang norvég hegedűművésszel és a karmester Robin Ticciatival. Baráti Kristóf Korngold D-dúr hegedűversenyét adja elő, Madaras Gergely pedig először vezényli a BFZ-t. A koncertek zenei repertoárja a régizenétől a legújabb zenéig terjed, Fischer Iván Beethovent, Mahlert, Lisztet, Stravinskyt, Prokofjevet, Schumannt, Brucknert, Mozartot és Ravelt is vezényel. A 2020-as évet újra Titokkoncerttel búcsúztatják a Budapest Kongresszusi Központban, a 2021-es maratonon a Müpában pedig Liszt Ferenc és Berlioz művei szólalnak meg.

Nyugodt évek, egyedülálló siker

Fischer Iván a zene fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a koncertélményeknek minél előbb vissza kell térnie az emberek életébe. Úgy tervezik, hogy szeptembertől újraindul a koncertélet és a zenekar turnézni fog Ázsiában, Európában és Amerikában is.

Arra is kitért, hogy nagyon komolyan rendezték a finanszírozást, amiért nagyon hálásak az államnak és a fővárosnak egyaránt. „Úgy gondolom, most nyugodt évek következnek, és ez igazán a normális működésre lehetőséget ad” – tette hozzá.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy egyre nő a zenekar bérletes közönsége. „A Fesztiválzenekarnak fantasztikus bérleti közönsége van, és ez talán az egyetlen szimfonikus zenekar a világon, amely ilyen sikertörténetet tudhat magáénak, hogy folyamatosan nő a bérletvásárlói száma. Ez egy csodálatos, boldog klub, tessék jönni bátran, lesznek koncertek, biztonságos lesz” – ígérte a zeneigazgató.

A bérletárusítás kizárólag online történik, emellett ha lesz olyan koncert, amelyet le kell mondani, az adott bérlethányadot visszatérítik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Budapesti Fesztiválzenekar finanszírozása és új évada
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást