Meghalt Győrffy Miklós

Infostart
2020. április 23. 21:09
76 éves korában meghalt Győrffy Miklós újságíró és egyetemi tanár.

A hírt először egyikor kollégája, Fodor János közölte, majd a Kodolányi János Egyetem is megerősítette.

Győrffy Miklós Segesden született 1943. december 21-én. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett magyar-filozófia szakon diplomát 1963-1968 között, majd elvégezte a szociológia szakot is 1968-1971 között. 2010-ben doktori fokozatot szerzett a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában.

A Magyar Rádióban a Krónika, a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel című műosorokban dolgozott, míg a Magyar Televízióban a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár vagy a Szólás szabadsága című műsorban is látható volt.