Nyitókép: MTI/Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

Skardelli György: nem végeztünk jó munkát, ha az utókor szerint erőltetett lett az új Puskás

Infostart / InfoRádió
2019. december 31. 17:00
Az Ybl-díjas építész, a Puskás Aréna tervezője az InfoRádió Aréna című műsorában az építészet kultúrában betöltött szerepéről is beszélt, és érvelt a Népstadion ódon pilonsora mellett is.

Az új Puskás Aréna megnyitása kapcsán november 21-én volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége Skardelly György Ybl-díjas építész, aki elmondta, az új aréna továbbörökíti a helyén állt egykori stadion hagyományait, de nem egyfajta nosztalgikus érzés szerint, noha megidézi a régi stadiont.

"Van egy másik ok, ami miatt megtartottuk a régi pilonsor formáját: ezek rendkívül jól szolgálták a tömegek mozgatását az épületen belül:

ha egy ember 30 méter magasból le akar jutni, igenis jó érzés látni, milyen messze van attól a ponttól, ami a célja"

- fogalmazott az építész.

Arra járva az emberben azért megidéződik a régi Népstadion, ami így nem véletlen: Skardelli György egy belvárosi stadiont tervezett, Budapest belvárosi látképének pedig évtizedek óta része volt a Népstadion.

"Azt gondoltuk a kollégáimmal, hogy akkor tudunk egyedit alkotni, ha a jövőbe mutató, kortárs építészetet ötvözni tudjuk a múltból átemelt elemekkel."

A jelenlegi pilonok egyébként kicsit még nagyobbak is, mint a régi Népstadionéi, de aki azt látta, annak az újról is eszébe fog jutni; nem mellesleg pedig senkinek nem lesz olyan érzése, hogy "innen megint eltakarítottak valamit egyszer s mindörökre, és valaki erőszakosan előhozta a gondolatait" - fogalmazott az építész, aki szerint ha egy most születő gyermek nem érez erőltetettséget csak az új stadion láttán, nem érez majd rajta "erőltetettséget".

A Csepel-sziget északi csúcsánál épülő atlétikai stadionnal kapcsolatban - aminek benne volt a tervpályázati zsűrijében - elmondta, egy alig 15 ezres stadion lenne, utólagos ráépítéssel 55 ezer férőhelyessé tehető, a plusz férőhelyeket később el lehetne bontani és bármire használni lehetne.

"Ez azért lenne jó, mert egyre nevesebb a Gyulai Memorial atlétikaverseny, ami jó lenne, ha végre méltó helyet kaphatna Budapesten, és nem kellene máshová vinni" - említett egy érvet a stadion mellett, amiről azóta kiderült, biztosan megépül, ebben ugyanis megállapodtak az érintett kerületi önkormányzatok, a főváros és a kormány.

"Egy igazi szentélye lehetne a sportágnak"

- tette hozzá Skardelli György.

A teljes beszélgetést alább meghallgathatja, megtekintheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Skardelli György - Aréna, 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Skardelli György - Aréna, 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást