Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Fesztivállal ünnepelnek a Gül baba türbéjénél

Infostart / InfoRádió
2019. szeptember 7. 11:00
Kulturális fesztivált rendeznek szeptember 20. és 22. között Gül baba türbéjénél Budapesten. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a török kultúrát és a török-magyar kulturális összefonódásokat.

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szervezésében megvalósuló háromnapos, ingyenesen látogatható fesztiválon kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel várják a látogatókat - közölte Szalai István, az alapítvány vezérigazgatója.

Hozzátette: a megnyitásának első évfordulóját ünneplő Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely, amelynek eddig több mint 32 ezer látogatója volt,

olyan programkínálattal várja az érdeklődőket szeptemberben, amely minden korosztálynak szórakozási lehetőséget nyújt.

A fesztiválon lesznek kerekasztal-beszélgetések többek között Gül babáról, a török-magyar kulturális kapcsolatról és a türbéről, emellett szerepelnek a programban magyar és török együttesek koncertjei és török-magyar irodalmi felolvasás is. A gyerekeket pedig koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, mesemondással várják.

A fesztiválon olyan előadókkal találkozhat a közönség, mint

  • a Talamba együttes,
  • Agócs Gergely és a Fonó együttes,
  • Berecz András mesemondó és
  • Andor Anikó, az Év tájépítésze, a Gül Baba Kulturális Központ kertjeinek tervezője.

Varga Betti, a PestText főszervezője elmondta, hogy a szeptember 25. és 28. között tartandó nemzetközi irodalmi fesztiválra érkező írók, költők, műfordítók, zenészek között több olyan török előadó, kortárs író is szerepel, akik Gül baba türbéjénél is fellépnek majd, így például egy bursai trió.

A főszervező hozzátette: a török költők rendkívül izgalmas nyelvet és gazdag formakészletet hoznak el a fesztiválra, felolvasásukhoz magyar költők, írók, műfordítók is kapcsolódnak majd. "Ahogyan majd a magyar és török irodalom egy-egy ilyen felolvasáson megszólal (...)

még jobban kirajzolódnak azok a gazdag kulturális kapcsolatok, amelyek jellemzik ezt a két kultúrát"

- mondta.

Zombor Levente, a Talamba együttes vezetője elmondta, hogy szeptember 20-án egy különleges, erre az alkalomra készült török-magyar ütőhangszeres koncerttel várják a közönséget.

Agócs Gergely népzenész-néprajzkutató arról beszélt: a türk népeket vizsgálva sok olyan népdalt talált, amelyek beilleszthetőek a magyar népzene tárába. A fesztiválon sok olyan népdalt fog bemutatni, amelyek létező magyar népdaltípusok érvényes változatai. A színpadon kaukázusi gyűjtéseinek adatközlői is fellépnek: baskír, kumuk pásztorok, parasztasszonyok, nagáj zenészek is szerepelnek a műsorban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást