Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Újabb járművekkel gazdagodott a Közlekedési Múzeum - most bemutatják a jövőjét is

Infostart / InfoRádió
2019. augusztus 10. 13:25
A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán Budapesten a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben, ahol a 13 döntős pályamű mellett az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a múzeum történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A magyar ipartörténet kiemelkedő örökségének számító egykori Északi Járműjavító területén létrehozandó új múzeumegyüttesre 2018-ben hirdettek nemzetközi építészeti tervpályázatot.

A szeptember közepéig látható kiállításon a 13 döntős pályaművet, köztük az első díjat elnyerő világhírű Diller Scofidio + Renfro építésziroda látványterveit tekinthetik meg az érdeklődők. A zsűri szerint a nyertes pályamű reflektál a legjobban a múltra és jövőre egyaránt. Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója az InfoRádióban elmondta: a Közlekedési Múzeum és Budapest fejlődése iránt érdeklődők számára is nyújt érdekességet a kiállítás.

A járműjavító Dízelcsarnoka egy olyan tér, amelyet ipari értékeivel, hangulatával együtt szeretnének megőrizni és múzeumként megnyitni a nagyközönségnek.

Mint kiemelte, a több mint 120 éves múzeum hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, amely folyamatosan gyarapodik. Csak az elmúlt egy-két évben tucatszám gyűjtötték az újabb és újabb járműveket, a napokban Erdélyben például értékes Ikarus-emlékeket találtak.

A tervpályázatról az InfoRádiónak elmondta: a tervpályázatok januárban érkeztek be és már ekkor leszögezték, hogy ki fogják állítani őket (az ugyanis nem általános, hogy a tervezők hozzájárulnak a nem nyertes pályázatuk közzételéhez).

MTI/Bruzák Noémi

"A tervek mind sugározzák azt a felfogást, ami a múzeum kiállítása kapcsán bennünk van: egyszerre kell a közlekedés történetének múltjáról, a régi járművekről beszélni, ezeket kiállítani a gyerekek és felnőttek, budapestiek és vidékiek számára is élvezhetően és elérhetően, ugyanakkor a közlekedési iparág áll a legnagyobb változások előtt a digitalizáció miatt, egy technológiai ugrás előtt állunk, és egy múzeumnak ez le kell követnie.

Egy múzeum akkor jó, ha a múlt segítségével a jövőről is tud beszélni.

A nyertes tervek ezt tükrözik, a régi épület mellé egy új szárny is megjelenik, és ezek együtt fogják alkotni az új Közlekedési Múzeumot" - mondta az igazgató.

Erőss Zoltán építész elmondta, hogy Kőbányának ez a területe a vasút hőskorával kapcsolódik össze. Pest legrégebbi pályaudvara a Józsefvárosi állomás volt, amely az 1860-as években épült, majd később MÁV-vonallá vált. Az állomás vonzáskörzetébe svájci kocsigyártó műhelyek települtek be, később a Ganz gyár is idetelepült, majd az államvasutak gépgyártó (MÁVAG) részlege is ott gyártott mozdonyokat. Abban az időben ez az iparág vezető ágazat volt, a legkorszerűbb technológiákkal dolgoztak, de itt kapott helyet később a MÁV Északi Járműjavító részlege is - tette hozzá.

A létrehozandó új múzeum ezekhez a történelmi gyökerekhez nyúl vissza, ezt a miliőt idézi majd meg - emelte ki az építész.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiállítás a pályaművekből - Vitézy Dávid
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást