eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Meghalt a híres író

Elhunyt Andrea Camilleri, az egyik legnépszerűbb olasz regényíró, a Montalbano felügyelő című detektívsorozat atyja.

A szicíliai születésű író, tanár, rendező és forgatókönyvíró 93 évesen szerdán halt meg egy római kórházban, ahova június 17-én szállították be szívrohammal, válságos állapotban.

Camilleri élete legnagyobb részét színházi rendezőként, forgatókönyvíróként és tanárként élte le, regényíróként csak a hatvanas évei vége felé jelentkezett, a Montalbano felügyelő című bűnügyi sorozat szerzőjeként rögtön átütő sikerrel.

Több mint 100 könyvet publikált, sajátosan szicíliai hangulatú bűnügyi regényei, amelyeknek főhőse Salvo Montalbano, a karizmatikus rendőrfelügyelő, rendre a sikerlisták élére kerültek. Műveit 32 nyelvre fordították le, több mint 30 millió példányban adták el, a krimikből nagy sikerű tv-sorozatot is gyártott az olasz köztévé.

Első, Il corso delle cose (A dolgok menete) című regényét 1978-ban még 14 kiadó utasította el, később egy helyi kiadónál publikált történelmi regényeket, különösebb siker nélkül. Hosszú éveken át tanított egy római film- és egy színiakadémián.

Már majdnem 70 éves volt, amikor - 1994-ben - megjelent első Montalbano-krimije, A víz alakja, amely egy csapásra híressé tette. A széria 26., egyben utolsó darabja, az Il cuoco d'Alcyon idén május végén került a könyvesboltokba Olaszországban.

A szerző 2006-ban azt mondta, hogy az Alzheimer-betegségtől tartva előre megírta a sorozat befejező részét is, amelyben főhőse meghal, de ez majd csak a halála után fog megjelenni.

Élete vége felé megvakult, regényeit titkárnőjének diktálta le.

Az író, aki valaha a kommunista párt tagja volt, társadalomkritikát is belecsempészett bűnügyi regényeibe, és szókimondó kritikusa volt mind Silvio Berlusconi volt miniszterelnöknek, mind Matteo Salvininak, az élesen bevándorlásellenes jelenlegi miniszterelnök-helyettesnek is.

Andrea Camilleri a tervek szerint július 15-én fellépett volna egy színdarabban a római Caracalla-termék romjai közt.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×